Isztambul‒3: Miről állapodott meg Ukrajna és Oroszország?
Július 23-án, Törökországban került sor a Kijev és Moszkva közötti tárgyalások újabb, immár harmadik fordulójára. A zárt ajtók mögött zajló megbeszélés kevesebb mint egy óráig tartott – írta a találkozóról a BBC News Ukrajina.
Hakan Fidan török külügyminiszter megnyitójában hangsúlyozta, hogy Törökország célja „a mielőbbi befejezése ennek a véres háborúnak”. Ugyanakkor a találkozó előtt mindkét fél részéről jelezték: nem számítanak áttörésre Isztambulban.
A tárgyaláson részt vevő ukrán küldöttséget ismét Rusztem Umjerov vezette, de most már nem védelmi miniszterként, hanem a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkáraként. A találkozó után kijelentette: Ukrajna javasolta, hogy augusztus végéig tartsák meg Ukrajna és Oroszország vezetőjének csúcstalálkozóját.
„A javaslat elfogadásával Oroszország egyértelműen demonstrálhatja konstruktív hozzáállását világszerte mindenkinek, beleértve partnereinket is” – mondta.
Umjerov hozzátette, „Ukrajna ragaszkodik a teljes és feltétel nélküli tűzszünethez, mint a hatékony diplomácia nélkülözhetetlen alapjához”.
Azt is hangsúlyozta, hogy a tűzszünetnek ki kell terjednie a civilek és a kritikus infrastruktúra elleni támadások teljes leállítására.
Az ukrán küldöttség vezetője elmondta továbbá, hogy „kiemelt figyelmet szenteltünk a humanitárius területnek”.
„A hadifoglyok cseréjével kapcsolatban további előrelépésre számítunk. Változatlanul ragaszkodunk a civilek, köztük a gyermekek szabadon bocsátásához” – jelezte.
Az orosz felet, akárcsak legutóbb, Vlagyimir Putyin segédje, Vlagyimir Megyinszkij képviselte, aki a találkozó után kijelentette, hogy Ukrajna és Oroszország „éppen most” zár le egy 250 a 250-re formátumú fogolycserét.
Hozzátette, Oroszország „a ZSZU több mint 7000 katonájának holttestét szolgáltatta vissza Ukrajnának, és kapta meg a sajátjaiét kisebb számban” – jelentette a TASZSZ.
Ezenkívül, szavai szerint, végre fogják hajtani mindkét fél részéről újabb mintegy 1200 személy cseréjét.
A TASZSZ hírügynökség kitért rá, a felek nemcsak katonák, hanem civilek cseréjében is megállapodtak. Megyinszkij szerint Ukrajna továbbra is fogva tart 30 kurszki területi lakost, és az Oroszországi Föderáció kész kicserélni őket „a ZSZU katonáira és személyek más kategóriáira”.
Oroszország azt is felajánlotta Kijevnek, hogy átadja további 3000 elesett ukrán katona holttestét – jegyezte meg az orosz tárgyaló.
Kijelentette, Oroszország ugyancsak javasolta, hogy hozzanak létre három munkacsoportot, amelyek online dolgoznának – jelezte Megyinszkij. Szerinte Ukrajna beleegyezett, hogy megvizsgálja ezt a javaslatot.
Zelenszkij és Putyin találkozójával kapcsolatban megjegyezte, hogy mielőtt sor kerülne rá, meg kellene vitatni valamiféle rendezési megállapodást, és magának a találkozónak „jól átgondoltnak” kell lennie.
Megyinszkij azt is elmondta, hogy Oroszország javasolta Ukrajnának, fontolják meg rövid, 24–48 órás tűzszünetek kihirdetését a halottak és sebesültek összegyűjtése érdekében.
Szólt az Oroszországi Föderációba hurcolt ukrán gyermekek kérdéséről is. Kijelentette, „az ukrán listán szereplő gyermekek nagy része soha nem volt Oroszország területén”.
Elmondta, Oroszország és Ukrajna továbbra is kapcsolatban marad a rendezésre vonatkozó memorandumok megvitatása érdekében. Mint fogalmazott, Oroszország és Ukrajna álláspontja e dokumentumokkal kapcsolatban jelenleg „távol áll egymástól”. Ugyanakkor Oroszország egy negyedik tárgyalási fordulóra számít.
(ntk/bbc.com)



