Brazil gólparádé Lembergben
Két fordulót követően már csak a címvédő Dinamo Kijev, illetve a Kolosz Kovalivka áll hibátlan mérleggel az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A nemzetközi porondon még versenyben lévő együttesek közül a Sahtar Donyeck és a Polisszja Zsitomir sem tudott nyerni.
A forduló legsimább győzelmét a Dinamo Kijev aratta, amely az egész mezőny legfiatalabb átlagéletkorával (22,5 év) rendelkező Ruh Lviv vendégeként rendezett gólfesztivált.
A mérkőzés mégsem ezért, hanem Oleh Dzjurinec élvonalbeli bemutatkozása miatt marad emlékezetes. A lembergiek ifjú titánját a 87. percben csereként küldte a pályára Ivan Fedih, a Ruh edzője, aki minden idők legfiatalabb játékosaként szerepelhetett az élvonalban.
A találkozót követően a 15 éves és 16 napos és még termetében is igen alacsony labdarúgó boldogan fotózkodott a vendégek 36 éves ikonjával, Andrij Jarmolenkóval (a képen), aki akár az apja is lehetne játékostársának.
A másik lembergi párharcban, a Kárpáti Lviv – Sahtar Donyeck találkozón is hat gól esett, csak egyforma felosztásban. A gólgyártást a vendégek brazil támadója, Neverton kezdte a 9. percben, amire egy ugyancsak brazil légiós, Neves válaszolt a 17. percben. Pár percre rá egy újabb brazil, Elias ismét a Sahtart juttatta előnyhöz, amit a csereként beállt (és persze ugyancsak brazil) Bruninho egalizált a 77. percben.
A véghajrában Alison újra a donyeckieknek szerzett vezetést, és amikor már úgy tűnt, hogy a vendégek három ponttal távoznak, akkor a Kárpáti Lviv a ráadáspercekben 3-3-ra mentette a meccset. A mérkőzés első – nem „brazil” – gólját Ihor Krasznopir szerezte, szép fejessel.
A múlt csütörtökön a Paks elleni Konferencia Liga-találkozón magabiztos győzelmet elért Polisszja Zsitomir hazai pályán meglepő vereséget szenvedett a Kolosz Kovalivkától.
A második forduló eredménysora: Ruh Lviv – Dinamo Kijev 1-5, Kárpáti Lviv – Sahtar Donyeck 3-3, Polisszja Zsitomir – Kolosz Kovalivka 0-1, Obolony Kijev – Olekszandrija 1-0, LNZ Cserkaszi–Epicentr 1-0, Krivbasz – Metaliszt 1925 Harkiv 2-0, Poltava – Veresz Rivne 1-0.
A Zorja Luhanszk – Kudrivka találkozót lapzártánk után rendezték.
(jakab)



