Trump–Putyin-találkozó: közel a megállapodáshoz
Az alaszkai Anchorage külvárosában található Elmendorf-Richardson légitámaszponton augusztus 15-én, európai idő szerint múlt pénteken késő este ült tárgyalóasztalhoz Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ez volt az első találkozója a két államférfinak, mióta Trump visszatért a Fehér Házba, ezt megelőzően csak telefonon beszéltek – emlékeztetett a DW.
Eredetileg úgy volt, hogy Trump és Putyin négyszemközt beszélnek, majd szélesebb körben folytatják a munkát. Röviddel a találkozó kezdete előtt azonban a Fehér Ház bejelentette, hogy változott a terv: a megbeszélésre „három a háromra” formátumban kerül sor. Az amerikai felet Donald Trump, Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere és Steve Witkoff, az USA elnökének különmegbízottja képviselte. Putyint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Jurij Usakov, az orosz elnök segédje kísérte.
A média szerint Trump és Putyin találkozójának legalább hat órán át kellett volna tartania. A valóságban a két küldöttség mintegy három óra elteltével felállt a tárgyalóasztaltól. A felek semmilyen dokumentumot nem írtak alá, és a közös nyilatkozat is elmaradt.
A találkozó utáni sajtótájékoztató némileg formabontóra sikeredett, amennyiben előbb a vendég, azaz Putyin nyilatkozott, holott az a szokás, hogy ilyenkor a házigazdáé az elsőbbség.
Az orosz elnök egyebek mellett arról beszélt, hogy nem indított volna háborút Ukrajna ellen, ha Donald Trump lett volna az Egyesült Államok elnöke 2022-ben.
„Emlékszem, hogy 2022-ben megpróbáltam meggyőzni volt amerikai kollégámat (Joe Bident – a szerk.) arról, hogy szükségtelen olyan helyzetet teremteni, amelynek komoly következményei lehetnek harci cselekmények formájában... Ma halljuk, Trump elnök azt mondja, ha ő lett volna az elnök, nem lett volna háború. Azt hiszem, pontosan ez történt volna. Megerősítem ezt” – jelentette ki Putyin.
Az orosz államfő közölte, a háború kulcsfontosságú téma volt az alaszkai találkozón. Elmondása szerint Trump igyekszik megérteni az ukrajnai konfliktus okait.
Hangsúlyozta, Oroszország a háború befejezésében érdekelt, de hozzátette: ehhez szükség van a válság minden kiváltó okának kezelésére. (Mint ismeretes, a területi követelések mellett Moszkva el szeretné érni többek között, hogy Kijev mondjon le a NATO-tagságról.)
„Szeretném remélni, hogy a kialakult egyetértés lehetővé teszi számunkra, hogy közelebb kerüljünk a célhoz, és megnyissuk az utat a béke felé Ukrajnában. Arra számítunk, hogy Kijev és az európai fővárosok konstruktívan fogadják ezt, és nem fogják akadályozni” – mondta Putyin.
Az RBK–Ukrajina szerint Donald Trump „rendkívül produktívnak” nevezte az orosz államfővel folytatott tárgyalást. Az amerikai elnök közölte, a megbeszélés tartalmas volt, és számos pontban egyetértésre jutottak.
„Nem sok van már hátra. Néhány jelentéktelen, és az egyik, valószínűleg a legjelentősebb (pont – a szerk.). De nagyon jó esélyünk van a megállapodásra. Most ezt még nem értük el, de nagyon jók a kilátásaink” – tette hozzá.
A DW szerint később Trump a Fox News tévécsatornának elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök személyes találkozót szándékozik tartani, hogy „megpróbáljanak fegyverszünetet kötni”, és véget vessenek Oroszország Ukrajna elleni háborújának.
„Most minden Zelenszkij elnökön múlik. Azt is mondanám, hogy az európai országoknak egy kicsit be kellene avatkozniuk. De minden Zelenszkijen múlik... És ha akarják, ott leszek a következő találkozón” – nyilatkozta Trump a tévécsatornának.
Az amerikai elnök hozzátette: azt tanácsolja Zelenszkijnek, kössön megállapodást, hogy „az emberek ne haljanak meg Ukrajnában”.
Arra a kérdésre, bízik-e abban, hogy viszonylag rövid időn belül elérhető a béke, Trump így válaszolt: „Elég rövid időn belül, igen.”
(ntk/dw.com/rbc.ua)



