A KMNE díjátadó ünnepsége augusztus 20-án

2025. augusztus 23., 14:57 , 1276. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) augusztus 20-án tartotta hagyományos ünnepi rendezvényét, amelyen a magyar államalapításra és nemzeti összetartozásunkra emlékeztek. A rendezvényen átadták a nemzeti ünnep kapcsán hirdetett alkotói pályázat nyereményeit.

A beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház udvarán szervezett esemény a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkésze szólt az ünnep kapcsán a nagycsaládosokhoz. Őt követően, Tarpai József, a KMNE elnöke üdvözölte az alkotó fiatalokat és szüleiket. Ezután Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivő konzulja mondott beszédet.

Az esemény egyik fő programja az alkotói pályázat díjátadója volt, amelyet Nemzeti ünnepünk – augusztus 20. címmel hirdetett meg az egyesület. A felhívásra 116 családtól érkeztek pályamunkák. A jelenlévők közül többen előadással, verssel és énekkel mutatták be alkotásaikat.

Tarpai József a sajtónak adott interjújában kifejezte: „Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos számunkra. Ugyan itt, Ukrajnában nem szabadnap augusztus 20-a, de mégis fontos, hogy mindenki, aki teheti, kicsit megálljon, közösségbe jöjjön, megünnepelje, mi is így tettük. Tiszacsomán kezdtük a napot, a honfoglalási emlékparkban, mi, nagycsaládosok ott találkoztunk, ott emlékeztünk meg a honfoglaló magyarokról, Szent Istvánról, és itt folytattuk, a Pásztor-udvaron, Beregszászban. Több mint száz család jelentkezett, pályázott, nagyon ügyesek voltak a gyerekek, és nemcsak Beregszász és környéke, hanem Nagyszőlős, Ungvár, Visk, Munkács, rengeteg településről. Azt gondolom, ez egy közösségi élmény, amikor itt összejövünk, megemlékezünk Szent Istvánról, az államalapítóról, és az is fontos, hogy utána elmegyünk templomba, és mindenki megtisztulva, élménnyel tér haza. Ez nagyon fontos a családoknak, a nemzetünknek is, és talán kulcsfontosságú most a kárpátaljai magyarságnak, hogy itt megmaradjunk.”

A díjátadó után közös énekléssel zárult a rendezvény: a pályázók a Magyar vagyok című dalt énekelték el közösen.

Az ünnepség méltó módon erősítette a nemzeti összetartozás érzését, és lehetőséget adott a kárpátaljai magyar családoknak arra, hogy együtt ünnepeljék államalapító királyunk emlékét és a magyarság közösségét.

LI