Csillaghullás az Ukrán Kupában
Nem akármilyen meglepetések születtek az Ukrán Labdarúgókupa hétvégi fordulójában a legjobb 32 közé jutásért lejátszott párharcokban, hiszen a sorozatba bekapcsolódó 12 élvonalbeli klub közül rögtön öt együttes is a kiesés sorsára jutott.
A sorsolás szeszélye folytán egy párharcban egymás ellen lépett pályára két élvonalbeli klub, és a Metaliszt 1925 Harkiv–Obolony Kijev találkozón 2-0-s hazai győzelem született. A kijeviek mellett a Zorja Luhanszk kiesése sem számított nagy szenzációnak, hiszen a Zorja a legutóbbi idényben még első osztályú Csornomorec Odesszától szenvedett 2-1-es vereséget.
Az élvonal egyik újonca, a Kudrivka a másodosztályú Livij Berehtől kapott ki büntetőkkel úgy, hogy a rendes játékidőben nem esett találat, és ugyancsak büntetőkkel maradt alul 4-2-re a bajnokságban jól kezdő Kolosz Kovalivka a harmadosztályú Lokomotiv vendégeként, miután a rendes játékidőben 2-2-re végeztek.
A legkínosabb kupabúcsút az élvonal egy másik újonca, az Epicentr tudhatja magáénak, amely egy amatőr együttes, a Kirovohrad megyei Ahroteh Tyiskivka otthonában végeztek 1-1-re, büntetőkkel pedig az amatőr együttes nyert 7-6-ra.
Két kárpátaljai együttes is érdekelt volt a hét végén, de az egyformán harmadosztályú Ungvári FC és Irhóci FC is búcsúzott a küzdelmektől.
A megyeszékhelyi együttes hazai pályán maradt alul 2-1-re a másodosztályú Fenix Mariupollal szemben, míg az irhóciak egy amatőr bajnokságból idáig jutó csapattól, az Olimpija Szavincivtől kaptak ki. Az 1-1-es rendes játékidőt követően az Olimpija 3-1-re nyerte a büntetőpárbajt.
A nemzetközi kupákban érdekelt négy élvonalbeli együttes, a Dinamo Kijev, az Olekszandrija, a Sahtar Donyeck és a Polisszja Zsitomir a következő fordulókban kapcsolódik be a küzdelmekbe.
(jakab)



