Vincze Loránt: Elkeserítő és felháborító, hogy az Európai Bizottság ismét az őshonos nemzeti kisebbségek ellenében döntött

2025. szeptember 10., 10:52 , 1278. szám

Elkeserítő és felháborító, hogy az Európai Bizottság immár másodszor utasította vissza a jogalkotást az Erdélyből indult, a nemzeti kisebbségek védelmét célzó európai polgári kezdeményezés esetében – jelentette ki Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti (EP-) képviselője múlt szerdán.

A Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók támogatásáért indított kezdeményezés esetében múlt szerdai döntésével az Európai Bizottság elutasította a jogalkotást, mert értékelése szerint az Európai Unió már megfelelő és elegendő lépést tett az őshonos kisebbségek támogatásáért. Négy évvel ezelőtt ugyanígy döntött az uniós bizottság a Minority SafePack nevű kezdeményezés esetében is – hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményében Vincze Loránt.

A nemzeti régiós kezdeményezés azt kérte, hogy a kohéziós alapok elosztásakor az uniós intézmények legyenek tekintettel az etnikai és nyelvi szempontból a többségtől eltérő régiók sajátosságaira – emlékeztetett. Az RMDSZ oroszlánrészt vállalt az erdélyi aláírások összegyűjtésében, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a FUEN szintén felkarolta a kezdeményezést, és több tagállamban hozzájárult annak sikeréhez – tájékoztatott.

A FUEN elnöki tisztségét is betöltő Vincze Loránt szerint az Európai Bizottság döntése, „sajnos, nem váratlan”. A brüsszeli végrehajtó testület ugyanis következetesen kerüli a párbeszédet és az érdemi megoldások keresését az őshonos kisebbségek ügyében – jegyezte meg.

(MTI/kulhonimagyarok.hu/Kárpátalja)