Templombúcsú és templomszentelés Csepében
Ünnepi alkalomra gyűltek össze a hívek Csepében: megtartották a görögkatolikus egyházközség templombúcsúját. Az 1800-as évek végén emelt templom megőrzése érdekében vált szükségessé a felújítás, a munkálatok pedig közel tíz éven át tartottak. A rekonstrukció Magyarország Kormányának hozzájárulásával valósulhatott meg, és mostanra befejeződött, így sor kerülhetett annak ünnepélyes felszentelésére is.
Ábrány Krisztián helyi görögkatolikus pap kiemelte, a templom minden közösség szíve, valódi küldetését pedig akkor teljesíti, ha megtelik imádkozó hívekkel.
– A templomunkat az Istenszülő Szűz Mária születésének a tiszteletére szentelték fel 1883-ban, 142 éve. Ma egy másik jeles ünnepünk is van, mert lezárul egy hosszabb folyamat, egy nagyjából 10 évet felölelő munka. 2015-ben kerültünk ide, s a templom felújítására most kerül rá a pecsét, mert felszenteljük. Nagyon hálás szívvel vagyunk itt, ezen az ünnepen, mert ha összehasonlítjuk, hogy 10 évvel ezelőtt hogy nézett ki, és hogyan néz ki ma, akkor elmondhatjuk, hogy nagyon méltó és nagyon szép lett az Úristennek a háza. Ez alatt az idő alatt nagyon sok segítséget, lelki és anyagi támogatást kaptunk. Ma itt mindazoknak a munkájára is gondolunk, akik bármilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy a templomunk így nézhessen ki, tündököljön, ilyen gyönyörű lehessen. Csepe az egyik legnagyobb magyar egyházközségünk, 1500 főt számlál a hívők száma, legalábbis a háborút megelőzően ennyien voltunk itthon. A többség viszont még most is itthon tartózkodik. A közösség számára azért lényeges a templom, mert mindig a szíve minden községnek, és amikor elmegyünk egy faluba vagy bárhová, talán a legelsők között van, amit megnézünk, az az, hogy hogyan néz ki a templomuk. És amellett, hogy a templomunk nagyon szép lett, az igazi szépségét meg a funkcióját akkor tölti be, ha tele van emberekkel is, akik az Istenhez imádkoznak. Hála Istennek, nem panaszkodhatunk, mert Csepében szeretnek az emberek templomba járni – tudtuk meg Ábrány Krisztiántól, a helyi görögkatolikus paptól.
A vallás és a hit nemcsak a múltban, hanem a napjaikban is erős támaszt jelent az emberek számára – emelte ki Nílus Luscsák püspök, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspöke. Továbbá hangsúlyozta, a közösség összetartása, a családok megerősítése és a szülőföldhöz való ragaszkodás olyan értékek, amelyek segítenek átvészelni a mostani kihívásokkal teli időszakot. Az egyház szerepe pedig ebben különösen fontos, hiszen reményt és biztonságot közvetít a híveknek.
– Mint azt önök is tudják, évszázadokon keresztül az egyház mindig is fontos támasza volt a népnek. Ennek példái a máriapócsi zarándoklatok, ahol a Szűzanya képe könnyezni kezdett a háborús időkben […]. Ezért úgy gondolom, hogy az egyháznak fundamentális jelentősége van a morális élet terén a gyermekek és a fiatalok nevelésében. Az Isten dicsőítése mindig nagy reményt adott az embereknek a nehéz idők túléléséhez. Ma mi is háborús időket élünk meg itt, Ukrajnában. Ez egy nagyon nehéz időszak a népünk számára. Valóban láthatjuk, hogy nagyon sok fiatal család hagyja el az országot, de úgy gondolom, hogy Isten segítségével és kegyelméből hamarosan beköszönt a béke, és a családjaink visszatérnek. Az egyház mindig egy bölcső szerepét tölti be: miként a szülők a bölcsőben ringatva nevelik és kezdik lábra állítani a gyermekeiket, úgy az egyház is. Az imán és az Isten szeretetén keresztül arra tanít bennünket, hogy szeressük a szülőföldünket, hiszen ahogy az őseink is mondták: mindenhol jó, de a legjobb itthon. Úgyhogy reméljük, hogy Isten kegyelméből az imádság révén, a boldogságos Istenszülő közbenjárására, akinek a tiszteletére ma itt összegyűltünk a Csepei Egyházközségben, a béke királynéja elhozza a békét a hazánknak, és hamarosan helyreáll a jó élet – mondta a segédpüspök.
A helyi gyülekezet már régóta várta a felszentelés napját, ezért az ünnepi alkalom különösen fontos volt számukra.
A csepei görögkatolikus templom felújítása a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően valósulhatott meg.
TV21 Ungvár/ V. I.



