Több raklapnyi élelmiszerrel támogatta a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórházat a Máltai Szeretetszolgálat
Az elmúlt években megszokottá vált, hogy egy-egy segélyszervezet különböző helyszíneken adományokat ad át Kárpátalján, viszont az utóbbi másfél évben szinte alig-alig érkeznek vidékünkre hasonló szállítmányok. Míg a háború első 2 évében a nyugat-európai országokban megfigyelhető volt, hogy szinte mindenki segíteni akart a bajba jutott ukránokon, addig mára ez a hullám szinte megszűnt, és lényegében már csak azok folytatnak hasonló tevékenységet, akik a háborút megelőző években is támogatták a kiszolgáltatott embereket vidékünkön. A munkácsi Kárpátaljai Megyei Gyermekkórházba a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat vitt bébi-, illetve gyermekételeket német, valamint magyarországi felajánlásoknak köszönhetően.
– Ez megint egy nagyon komoly összefogásnak köszönhető, hogy itt van. Németországból a HiPP rendszeresen fölajánl nekünk adományokat a Teuton Lovagrenden keresztül Ugron Imre barátunk közreműködésével. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat behozza Magyarországra, lehozzák a határig, mi pedig áthozzuk ezeket 3,5 tonnás autókkal. A tegnapi nap folyamán összesen körülbelül 10-11 tonna élelmiszert és higiéniai felszerelést hoztunk át azért, hogy minél hamarább ki is tudjuk osztani az intézményeknek, mint például most a munkácsi gyerekkórháznak is, hogy legyen élelmiszerük, mert igazából nagyon nehéz a gyerekeknek az ellátása – mondta el Schumicky András, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat önkéntese, a Máltai Rend lovagja.
A gyermekkórház és a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat között hagyományosan jó a kapcsolat, ennek köszönhetően már korábban is azonnal reagáltak egy-egy megkeresésre.
– A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat és a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház között már hosszú együttműködésre tudunk visszatekinteni, hosszú együttműködésről tudunk beszélni. Évek óta – hála a Jóistennek – nagyon jó kapcsolatban vagyunk, és ahol tudunk, ott segítjük a kórházat és a kórházban fekvő gyermekeknek a mindennapi ellátását. Például voltak olyan közös projektjeink, amikor segítettünk különböző berendezéseknek, elektronikai cikkeknek a behozatalában. Volt, hogy a gyermekonkológiai osztálynak az eszközparkjában tudtunk segíteni. Több alkalommal tudtunk különböző segélyszállítmányokat, akár gyógyszereket, kötszereket eljuttatni a kórháznak, most pedig élelmiszerekkel tudtuk támogatni őket – hallhattuk Hnatik Tündétől, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat munkatársától.
A mögöttünk álló nagyon nehéz időszakban a máltaiak már több gyermekekkel foglalkozó intézményt támogattak hasonló módon Odesszában és Zaporizzsjában, ahová szintén személyesen szállították az adományokat.
– Nagyon fontos, hogy vannak olyan szponzoraink is, akik Belső-Ukrajna részére is adakoznak. Néhány hete ment például egy teljes kamionnyi tej a szegedi tejgyár adományaként Odesszába. Ezek rendszeresen egy évben két-három kamionnyit ajándékoztak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig továbbítja a belső-ukrajnai részekbe elsősorban ezeket az élelmiszereket – tette hozzá Schumicky András.
A kárpátaljai fiatalok támogatása ezzel a szállítmánnyal nem fejeződik be, hiszen a közeljövőben újabb adományokkal térnek majd vissza a hit védelmezői a munkácsi intézménybe, hogy ezzel is segítsék a gyermekek mielőbbi felépülését.
TV21 Ungvár/ V. I.



