A szépkorúak napja Szalókán
Október 1. – az idősek világnapja
A Csapi kistérséghez tartozó falvakban már hagyománnyá vált, hogy a helyi református gyülekezetek a holland Dorcas Jótékonysági Alapítvány Fogadj örökbe egy nagymamát! projektjének támogatásával egy-egy rendezvény keretében emlékeznek meg az idősek világnapjáról. Ugyanis 1990. december 14-én az ENSZ Közgyűlése megszavazta, hogy október 1-je legyen az idősek nemzetközi napja. A gyülekezetek vezetőinek tapasztalatai szerint pedig az idősebb generációkhoz tartozók örömmel fogadják minden év októberében a számukra szervezett rendezvényt, ahol kortársaikkal találkozhatnak és generációjukat érintő problémákról, nehézségekről, valamint nekik szánt igei üzenetekről hallhatnak.
Idén Szalókán októben 4-én, szombaton méltatták az idősek világnapját a helyi parókia nagytermében, ahol a szervezők nevében Soós Zsolt református lelkész köszöntötte a megjelenteket és az eseményre meghívott Horkay László nyugalmazott református püspököt. Soós Zsolt elmondta: „Ma külön szeretettel köszöntöm azokat a testvéreinket, akik Isten kegyelméből hosszú életet élhetnek. Abban a reménységében éljük ezeket az éveket, hogy több van előttünk, mint ami mögöttünk van, és ami előttünk van, az jobb, mert az Isten országa felé haladunk. Kívánom, hogy ennek öröme töltse be mindannyiunk szívét, és tudjunk együtt, egymásért hálát adni” – fogalmazott a Szalókai Református Gyülekezetben is szolgáló Soós Zsolt tiszaásványi és tiszaújfalui református lelkész.
Két kislány az alkalomhoz illő versekkel köszöntötte az időseket, majd a Banga Melánia vezette gyülekezeti énekkar köszöntő műsora következett.
Isten igéjét Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke hirdette, a Prédikátor könyve harmadik fejezete alapján: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak…” – igehirdetésében sok példán keresztül igazolta, hogy az életben mindennek megvan a maga megfelelő ideje, és az életciklusoknak is van rendeltetése.
Horkay püspök úr szintetizátoron kísérte az éneklőket, akikkel új éneket is megtanított. Bátori József, az Ungi Református Egyházmegye főgondnoka megköszönte az idős püspöknek, hogy felkérésére vállalta a szalókai szolgálatot, amely reményt sugárzó és lelkesítő volt minden jelenlévő számára.
Az idős kor nehézségeiről és örömeiről hosszasan zajlottak még a beszélgetések, erősítve a helyi közösséget. Az alkalmat anyagilag támogató holland Dorcas segélyszervezetnek köszönhetően a rendezvény szeretetvendégséggel zárult.
dózsa



