Orbán Viktornak és Aleksandar Vučićnak ítélték oda a Pásztor István-díjat

2025. október 29., 11:17 , 1285. szám

Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnöknek ítélték oda a Pásztor István-díjat, amelyet idén másodszor adnak át – közölte a Pásztor István Alapítvány múlt pénteken.

Az indoklás szerint „Orbán Viktor a magyar és a szerb nemzet közötti történelmi megbékélés, valamint a jószomszédi viszony elmélyítésében, stratégiai partnerség építésében és erősítésében szerzett elévülhetetlen és meghatározó érdemeiért” kapja a díjat, míg Aleksandar Vučić „a két nép közötti bizalom, együttműködés és stratégiai partnerség megteremtésében betöltött meghatározó szerepéért részesül az elismerésben”. A közlemény szerint Aleksandar Vučić nevéhez fűződik „az a történelmi jelentőségű döntés is, amellyel miniszterelnöksége idején 2014. október 30-án törölték a jogrendből a magyarok kollektív bűnösségének elvét”.

„Az idei díjazottak elismerése annak a történelmi jelentőségű közös munkának szól, amelyet Pásztor Istvánnal közösen kezdtek meg, és aminek köszönhetően a magyar–szerb kapcsolatok ma szilárd stratégiai partnerséggé váltak, és Európa-szerte követendő példát jelentenek” – olvasható a közleményben.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a Pásztor István Alapítvány 2024. június 12-én jött létre azzal a céllal, hogy méltó módon megőrizze Pásztor István (a Vajdasági Magyar Szövetség néhai elnöke) szellemi és politikai hagyatékát, ápolja emlékét, valamint továbbörökítse példáját a jövendő nemzedékek számára.

A díjat minden évben két kiemelkedő közéleti személyiség – egy szerb és egy magyar – kapja, aki munkásságával hozzájárul a szerb–magyar kapcsolatok fejlődéséhez.

(MTI/Kárpátalja)