A vallásháborúktól a vallásbékékig

Amikor Luther Márton 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezte híres vitairatát, a 95 tételt, s megindította a reformációt, az egész nyugati kereszténység megújítását tűzte ki célul. Nem gondolta, hogy a nyugati kereszténység felekezetekre osztódik, a római katolikus és a protestáns hatalmak ellentétei pedig vallásháborúkhoz vezetnek, míg csak a viszály el nem vérzik a csatákon…

Az első vallásháború a Német-római Birodalomban robbant ki. A német fejedelmek többsége ugyanis elfogadta a lutheri tanokat, s az evangélikus szabad birodalmi városokkal együtt a schmalkaldeni szövetségbe tömörültek. V. Károly császár viszont eretnekségnek minősítette Luther tanításait, s 1546-ban kirobbantotta a schmalkaldeni háborút. A császári hadak a következő évben Mühlbergnél döntő vereséget mértek az I. János Frigyes szász választófejedelem által vezetett evangélikus seregre, s a szövetség felbomlott. 1552-ben azonban az új szász választófejedelem, I. Móric a protestáns csapatok élére állva, Innsbrucknál fényes győzelmet aratott V. Károly fölött, három évvel később pedig megkötötték az augsburgi vallásbékét, mely legalizálta az evangélikus vallást. A fejedelmek maguk dönthették el, melyik hitet választják, egy államban viszont csak egy hit létezhetett: az uralkodóé, így alattvalóik vagy azt követték, vagy áttelepültek egy másik államba. A kálvinizmus pedig nem került be az elfogadott felekezetek közé.

Franciaországban 1562-től 1598-ig összesen nyolc vallásháborúra került sor. A Valois-dinasztiából kikerült királyok mindvégig római katolikusok maradtak, s változó intenzitással harcoltak a hugenottáknak nevezett francia reformátusok ellen. Az 1574-ben trónra lépett III. Henrik azonban rendelkezést hozott a hugenották szabad vallásgyakorlatáról, mire válaszul a szélsőséges katolikusok Guise Henrik herceg vezetésével létrehozták a Katolikus Ligát, s rákényszerítették a királyt az engedmények visszavonására. 1584-ben aztán elhunyt a gyermektelen uralkodó ugyancsak utód nélküli öccse, így a király távoli unokatestvére, Navarrai Henrik, a hugenották vezére lépett elő a trón várományosává. A Liga ezt nem fogadta el, s kirobbantotta a három Henrik – III. Henrik, Guise Henrik és Navarrai Henrik – háborúját. A királyt mindinkább hatalmukba kerítették a Guise-ek, az uralkodó csapatokat is vezényelt a hugenották ellen, Navarrai Henrik azonban 1587-ben a coutras-i csatában szétverte a királyi sereget. A következő évben a Liga Párizsban felkelést robbantott ki az ingatag uralkodó ellen, aki kénytelen volt elhagyni a fővárost, majd bosszúból meggyilkoltatta Guise Henriket, s 1589-ben már Navarrai Henrikkel együtt vonult Párizs alá, ahol egy fanatikus szerzetes végzett vele. Navarrai Henrik megörökölte a trónt, azonban tudta, hogy egy római katolikus többségű országban csak úgy uralkodhat, ha katolizál, így 1593-ban pro forma áttért, s bevonult Párizsba. A Liga viszont kitartott az ellene vívott harcban, s csak két év múlva hódolt meg. 1598-ban pedig a IV. Henrikké megkoronázott új király a nantes-i ediktumban vallásszabadságot biztosított a hugenottáknak, s lezárta a francia vallásháborúk korát.

1609-ben II. Ferdinánd német-római császár, a birodalom egyes fejedelmei és a spanyol király szövetséget kötött azzal a céllal, hogy visszaállítsa a katolicizmus uralmát a Német-római Birodalomban. Velük szemben a lutheránus német fejedelmek megalapították a Protestáns Uniót, a puskaporos helyzetbe pedig berobbant a protestáns Csehország függetlenségét kivívni akaró 1618-as, Thun gróf vezette felkelés. Ezzel kezdetét vette a harmincéves háború, melybe a csehek oldalán Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is belépett, hogy helyreállítsa az 1604–1606-os Bocskai-szabadságharc révén a Királyi Magyarország számára kiharcolt, ám később megsértett vallásszabadságot, illetve hogy visszavívja Magyarország önállóságát. 1619-ben diadalmasan vonult végig a Felvidéken, Pozsonyt is bevette, ahol kezébe került a Szent Korona, majd a csehekkel együtt megkezdte a császárváros körülzárását. Ám ekkor erős Habsburg-csapatok indultak Prága felé, Thun gróf saját fővárosához húzódott vissza, s Bethlen is visszavonta hadait Pozsonyba, a magyar rendek pedig királlyá választották. 1620. november 8-án azonban Prága előtt, a fehérhegyi csatában a Bocquoi generális vezette császári erők döntő vereséget mértek Thunra, összeroppantva a cseh felkelést, így a fejedelem fegyverszünetet kötött a Habsburgokkal. Ennek lejárta után Bocquoi Érsekújvár alá vonult, s bár Bethlen közeledésének hírére visszafordult, de számára későn: a Nyitrán való átkelése közben az erdélyi sereg utolérte, és vereséget mért rá, így a fejedelem 1621-ben Nikolsburgban előnyös békét kötött a Habsburgokkal: lemondott ugyan királyi címéről, de megerősítette a bécsi békét, valamint Erdély helyzetét.

1630-ban aztán Svédország hadba lépett a Habsburgok ellen. A katonaként is roppant tehetséges Gusztáv Adolf svéd király partra szállt Észak-Németországban, bevette Stettin kikötővárost, így megbízható összeköttetést teremtett hazájával, majd 1631-ben támadásba lendült. Egyesült a szászokkal, s Lipcsénél szétverte Tilly császári hadvezér seregét. A diadal után egész Észak-Németországból kiűzte a Habsburg-erőket, majd 1632-ben behatolt Bajorországba, a Lech folyónál ismét győzelmet aratott Tilly fölött (maga a császári főparancsnok is életét vesztette), s elfoglalta Münchent. A Tillyt követően a Habsburg-hadak vezetését átvevő Wallenstein azonban elvágta a svédek utánpótlási vonalait, majd elfoglalta Lipcsét, mire Gusztáv Adolf is északra vonult, s Lützennél csapott össze a császári csapatokkal. A heves küzdelemben maga a király is elesett, ám halála csak elszántabbá tette a svédeket, a parancsnokságot átvevő Weimari Bernát pedig győzelemre vezette őket. A császáriak azonban újjászervezték erőiket, s 1634-ben vereséget mértek a svédekre. Ekkor Franciaország hadba lépett a skandinávok mellett, majd 1643-ban a spanyolok is bekapcsolódtak a háborúba a császáriak oldalán, és ostrom alá vették Rocroi erődjét. Condé herceg azonban felmentette a várat, s totális győzelmet aratott ellenségei fölött. 1645-ben a svédek is újult erővel lendültek támadásba, és Jankaunál hatalmas vereséget mértek a Habsburg-hadakra. Az északiak szövetségében I. Rákóczi György erdélyi fejedelem is bekapcsolódott a harcokba, s előnyös feltételek mellett kötötte meg III. Ferdinánd császárral a linzi békét. 1648-ban aztán a svédek és a franciák egyesítették erőiket, elfoglalták Bajorországot, a kimerült Habsburgok pedig rákényszerültek, hogy még abban az évben aláírják a vesztfáliai békét. A Habsburgok meggyengülve, Franciaország és Svédország megerősödve került ki a háborúból. A császári hatalom névleges lett a német fejedelmek fölött, míg vallási téren kimondták az uralkodótól független vallási hovatartozás elvét, a vallásháborúk kora pedig véget ért.

Lajos Mihály