Két autó is aknára futott Zsitomir megyében: öt halott
Két autó robbant fel robbanószerkezeteken a Zsitomir megyei határövezetben, öten életüket vesztették, hárman megsérültek – jelentette az Ukrajinszka Pravda a Zsitomir megyei rendőrségre hivatkozva október 31-én, pénteken este.
„Előzetesen megállapítást nyert, hogy mindkét esetben helyi lakosok hajtottak be aknásított területekre, önkényesen megváltoztatva a kijelölt útvonalakat” – közölte a rendőrség.
Tájékoztatásuk szerint az első esetben a helyi lakosok egy UAZ típusú gépkocsival haladtak az államhatár mentén, hogy tervezett erdőirtást végezzenek. Útvonalat változtattak, és behajtottak a területen kihelyezett figyelmeztető táblák mögé. A gépkocsi robbanószerkezetre hajtott, ami robbanást okozott.
A robbanás következtében életét vesztette öt, 19 és 65 év közötti férfi. További két férfi – 25, illetve 40 évesek – különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett.
Ugyanazon a napon egy másik robbanás is történt az erdőben. A rendőrség előzetes információi szerint egy 55 és egy 32 éves korosztenyi járási lakos „erdészeti termékeket szállított” egy ZIL típusú autóval, amikor aknára hajtottak. A fiatalabbik férfi megsérült, kórházba szállították.
(pravda.com.ua/Kárpátalja)



