Halzl József Emlékkonferencia és Díjátadó
November 8-án rendezték meg a Halzl József Emlékkonferenciát és Díjátadót, melynek a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont adott otthont. Az eseményen nemcsak az örökös és tiszteletbeli elnök, Halzl József emléke előtt tisztelegtek, de átadták a Rákóczi Szövetség újonnan megnyílt, négycsillagos wellness-szállodáját, a Hotel Princepst is.
A rendezvény középpontjában idén is a nemzeti összetartozás és a határon túli magyarság támogatása állt. Az ünnepi megemlékezés során a résztvevők felidézték Halzl József életművét, aki egész pályafutásával a magyar közösségek megerősítését szolgálta.
Az esemény kezdetén beszédet mondott többek között Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke. Továbbá sor került a Halzl József-díj átadására, melyre idén Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter laudációját követően került sor. A díjat Őry Péter, a Rákóczi Szövetség Alapítványának kuratóriumi elnöke, Vathy Magdolna, Halzl József özvegye, valamint Csáky Csongor, a szövetség elnöke adta át Csányi Sándornak, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgatójának. Gulyás Gergely laudációjában kiemelte: „A Rákóczi Szövetség és a sátoraljaújhelyi tábor új lehetőségeket kapott; a tábor adottságai kivételesek, és igazi élményt nyújtanak a magyar fiataloknak. Mindazonáltal ezek az értékek csak akkor nyernek valódi jelentést, ha a Szövetség tevékenysége tartalommal tölti meg őket. Az elmúlt évtizedekre visszatekintve, Halzl József emléke előtt tisztelegve megállapíthatjuk, hogy a Rákóczi Szövetség munkája szerte a világban, Sátoraljaújhelytől kezdve, a gyakorlatban is tükrözi, mit jelent az egységes magyar nemzet. Évről évre diákok tízezrei kapcsolódnak be a szövetség programjaiba. Az idei évben 33 országból mintegy 19 ezer fiatal vett részt a táboraiban az anyaországból, a határon túlról és a világ különböző pontjairól érkezve. Itt megtapasztalhatják, hogy a legerősebb kötelék a nemzethez tartozás, amely még a legnagyobb távolságokat is képes áthidalni. Ez a folyamat a rendszerváltozással kezdődött, és Halzl József nevéhez fűződik. Nemzeti elkötelezettsége, áldozatkészsége és szervezőkészsége lehetővé tette, hogy fiatalok tízezrei élhessék át a szövetség programjait. A Halzl József-díj élő bizonyítéka annak, hogy munkássága ma is hatással van: a díj nem önmagáért, hanem másokért született. Idén a Rákóczi Szövetség Csányi Sándornak ítélte a díjat. A díjazott évtizedek óta támogatja a Szövetség munkáját anyagilag és példamutató közéleti szerepvállalásával is.”
Ezt követően Csányi Sándor megköszönte az elismerést. A díjátadó után a ráti Szent Mihály Gyermekotthon lakóinak koncertje következett.
Az esemény egyik kiemelkedő pillanata a Rákóczi Szövetség új szállodájának, a Hotel Princepsnek az átadása volt. Az épület megáldását követően ünnepélyes szalagátvágásra került sor, amelyen Kárpát-medencei és magyarországi vezetők vettek részt. Vidékünket Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Rákóczi Egyetem elnöke képviselte.
A délutáni szakmai konferencia a magyar fiatalok jelenéről és jövőjéről szólt, melynek kezdetén Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szólalt fel. A két ifjúsági panelbeszélgetés résztvevői között kárpátaljai kutatók és ifjúsági szervezetek képviselői is megszólaltak, köztük Hires-László Kornélia, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője és Somogyi Dorina, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének elnöke. Panelbeszélgetéseikben a térség fiataljainak helyzetéről, lehetőségeiről és a közösségi életet erősítő kezdeményezésekről beszéltek. A panelek között felszólalt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke is.
LI



