Korrupciós séma leleplezését jelentették be a hatóságok

2025. november 12., 07:56 , 1287. szám

Az állami energiaszektorban tapasztalt korrupció leleplezésére hajtottak végre műveletet az ukrajnai korrupcióellenes hatóságok: az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) és a Szakosított Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) – jelentette a DW november 10-én a két hatóság sajtószolgálatára hivatkozva.

„Tizenöt hónapnyi munka és 1000 órányi hangfelvétel. Dokumentáltuk egy magas szintű bűnszervezet tevékenységét. Résztvevői nagyszabású korrupciós sémát építettek ki a stratégiai állami vállalatok, köztük az NAEK Enerhoatom Rt. befolyásolására” – közölte a NABU sajtószolgálata a közösségi médiában.

Hasonló tartalmú tájékoztatót adott ki a SZAP is. Később az ügyészség jelezte, hogy a bűnszervezet tevékenysége a védelmi iparra is kiterjedt.

Eközben Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő (Hang frakció) arról számolt be, hogy házkutatást tartottak Herman Haluscsenkónál, az Energiaügyi Minisztérium korábbi tárcavezetőjénél és jelenlegi igazságügyi miniszternél, a NAEK Enerhoatom Rt.-nél, valamint Timur Mindics üzletembernél. Zseleznyak azt is jelezte Telegram-csatornáján, hogy kezdeményezte a parlamentben Haluscsenko felmentését. Ugyancsak kezdeményezte a honatya Szvitlana Hrincsuk jelenlegi energiaügyi miniszter felmentését, aki szerinte „Mindics érdekeit képviseli a kormányban”.

Ezzel egy időben az ukrán média megtudta, hogy Timur Mindics, a Kvartal 95 stúdió társtulajdonosa, Volodimir Zelenszkij elnök üzlettársa november 10-én elhagyta Ukrajnát. Ez néhány órával a NABU házkutatása előtt történt – jelentették az Ukrajinszka Pravda forrásai. Az értesülést a Szabadság Rádió ukrán nyelvű hírszolgálatának forrásai is megerősítették.

(szcs/dw.com)