Visszaeső tolvajt fogtak el Ungváron
Az ungvári rendőrség bűnügyi osztályának nyomozói és az ungvári járási rendőrkapitányság munkatársai rövid időn belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki ellopta egy iskolás kerékpárját. A gyanúsított ellen lopás miatt indult eljárás.
November 11-én délután érkezett bejelentés a 102 segélyhívóra, miszerint egy ungvári iskola diákjának eltűnt a kerékpárja.
A helyszínre kivonult a nyomozó- és operatív csoport, és kiderítették, hogy a diák reggel a kerékpárt az iskola területén hagyta, majd az órák után nem találta a helyén.
Az első intézkedések során a rendőrök megállapították, hogy délelőtt egy ismeretlen férfi behatolt az iskola területére, és ellopta a kerékpárt.
Az elkövetőt rövid időn belül azonosították. A férfi márciusban szabadult a börtönből, ahol hasonló bűncselekmények miatt töltött büntetést. Augusztusban szintén kerékpárlopásért tartóztatták le, és a bíróság próbaidős ítéletet szabott ki rá.
A visszaeső tolvajt elfogták, az ellopott kerékpárt lefoglalták, amelyet hamarosan visszaadnak a tulajdonosának.
Az ügyben folynak a vizsgálatok. A hírt a megyei rendőrség kommunikációs osztálya közölte.
(VV/ko.net.ua)



