Konferencia: Egyéni sorsok és kollektív traumák – A szovjetizálás kárpátaljai vonásai
November 18-án került sor az Egyéni sorsok – kollektív traumák. A szovjetizálás általános vonásai című konferenciára az Apáczai Csere János Könyvtár központi olvasótermében. A rendezvényt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont szervezte.
A megnyitón Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Egyetem (RE) Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője köszöntötte a résztvevőket. Beszédében aláhúzta: „Azért gyűltünk ma össze, hogy teljesebben megvilágítsuk az akkori történéseket és levonjuk a korszak tanulságait. Bízom benne, hogy a mai nap nemcsak az emlékezésé, hanem a közös megértésé is lesz mindannyiunk számára.”
A tanszékvezető után Gyebnár István konzul mondott beszédet. A diplomata is hangsúlyozta: „A kárpátaljai magyarok elhurcolása 1944 őszén kezdődött, az úgynevezett málenkij robot – vagyis »kis munka« – ürügyén. Ez a kifejezés azonban hamis ígéret volt: a »kis munka« valójában kényszermunkát és sok esetben halált jelentett a világ különböző táboraiban. A második világháború végét követő kaotikus időszakban, a szovjet megszállás alatt közel 800 ezer magyar embert hurcoltak el, akik közül sokan soha nem tértek vissza. Kiemelten fontos beszélnünk a kárpátaljai magyarok és németek sorsáról is, akiket 1944 novemberében – ártatlan embereket megbélyegezve, pusztán létszámnormák teljesítése érdekében – tömegesen deportáltak. Az emlékezés nem csupán a múlt feldolgozását szolgálja: egyben arra is lehetőséget ad, hogy a fiatal generáció figyelmét ráirányítsuk e történelmi tragédiákra, és megértsük, milyen sorsok, milyen traumák húzódtak meg ezek mögött az események mögött.”
Ezt követően Dergán Ádám, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának főigazgató-helyettese szólt az emlékezőkhöz. Majd Csernicskó István rektor köszöntötte a résztvevőket: „A málenkij robot hazug ígérete mögött kényszermunka és pusztulás rejtőzött. Tömegesen hurcolták el a magyar lakosságot, sokan odavesztek, rengetegen megszenvedték a munkatáborok borzalmait, és életük végéig cipelték az ott szerzett testi-lelki sebeket. Akik hosszú évek után hazatértek, újra nekiláttak az építkezésnek, a vetésnek és az aratásnak. A megtört gerinc nem roppant meg: tovább vitte a közösséget. Évtizedekig nem lehetett beszélni arról, mi történt 1944 hideg, sötét őszén Kárpátalján. Aztán az 1980-as évek végén, amikor már recsegett-ropogott a kommunista világállam, az emberek megszólaltak. Emlékezni akartak: arra, hogy mi történt velük, és arra is, hogyan bánt velük a hatalom. Meggyászolták a Szolyván vagy több ezer kilométerre tömegsírokba temetett szeretteiket, és kimondták évtizedeken át hordozott fájdalmukat. De ebből az emlékezésből nem összeroppanás fakadt, hanem új erő. Olyan friss lendület született, amelynek nyomán megszülettek a kárpátaljai magyar érdekképviselet szervezetei, létrejött a beregszászi színház, megerősödött a magyar tannyelvű iskolahálózat, és lerakták annak a főiskolának az alapjait is, amely ma már több generáció tudását szolgálja.”
A megnyitó és köszöntőbeszédek után került sor az alkalom tudományos részére. A 7 előadás során a szovjetizálás különböző aspektusait járták körül. Soós Viktor Attila a szovjet fogságba hurcolt magyarok emlékezetének 21. századi feldolgozásáról beszélt, míg Szamborovszkyné Nagy Ibolya a kollektivizálás helyi hatásait mutatta be Nagybereg példáján. Váradi Natália Chira Sándor görögkatolikus püspök küzdelmeit ismertette, Marosi István és Lődár Andrea pedig a görögkatolikus papság sorsát elemezték a kommunizmus évtizedeiben. Molnár D. István a közigazgatási rendszer átalakításáról beszélt a szovjethatalom megszilárdulását követően, Dobos Sándor a településnevek szovjetizálásáról tartott előadást. A program Molnár D. Erzsébet és Maruszics Erik közös előadásával zárult, amely Kárpátalja német közösségének háború utáni helyzetét mutatta be.
A tudományos rendezvényt követően további megemlékezésre került sor a Vérke-parti városban.
LI
