„Nem lehet elégszer megköszönni önöknek” – kiosztották Komáromban a Rákóczi Szövetség beiskolázási támogatását

2025. november 19., 09:48 , 1288. szám

Komárom egyik legnagyobb általános iskolájában, a Munka Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskolában november 12-én adták át a Rákóczi Szövetség beiskolázási támogatását a közel hetven kis elsősnek.

Az ünnepélyes eseményen Pálinkás Mária igazgató köszöntötte a szülőket és a diákokat. Hangsúlyozta a Rákóczi Szövetség, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Komárom és Vidéke Célalap együttműködésének jelentőségét, amelynek köszönhetően a támogatás minden magyar iskolába beiratkozott gyermekhez eljut.

A rendezvényen részt vett Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, Varga Anna, a Komárom és Vidéke Célalap kezelője, valamint Bajkai János, Komárom város oktatási és kulturális osztályának vezetője.

Csáky Csongor beszédében megköszönte a szülők döntését, hogy magyar iskolába íratták gyermeküket. Mint mondta, ez a választás nem csupán a tanulásról, hanem a közösség és a nemzeti identitás megőrzéséről is szól. „Ez az a dolog, amit nem lehet elégszer megköszönni önöknek, mert sokkal nagyobb dolgot tettek akkor, amikor a gyereküket magyar iskolába íratták, mint azt talán a hétköznapokban gondolják.

Ezért a legnagyobb köszönet az önöké, hiszen e döntéssel hozzájárulnak ahhoz, hogy 70–80 év múlva is legyenek Komáromban, akik magyarul beszélnek” – fogalmazott az elnök.

A beiskolázási program a Rákóczi Szövetség és partnerei közös kezdeményezése, amely a magyar nyelvű oktatás választását támogatja a Kárpát-medencében. A tízezer forintos támogatást minden magyar iskolába beíratott elsős megkapja, amelyet ünnepélyes keretek között, szerződéskötést követően személyesen vesznek át a törvényes képviselők.

(felvidek.ma/kulhonimagyarok.hu/Kárpátalja)