Vasárnapi üzenet: 2025. november 23.
Dicsérjétek az Úr nevét!
„Dicsérjétek az Úr nevét! Mert csak az Ő neve magasztos, fensége a föld és az ég fölé emelkedik.” (Zsolt. 148, 13)
A zsoltáros szavaival kezdve tekintsünk fel Istenre, akinek neve egyedül méltó minden dicséretre. A teremtett világ egész szépségével és gazdagságával sem ér fel fenségéhez. Amikor az Úr nevét dicsérjük, valójában annak adunk hálát és tiszteletet, aki minden fölött Úr, és aki kezében tartja életünket. Egy régi történet szerint egy tanítvány egy év tanulás után visszatért a Mesterhez. Amikor bekopogott, a Mester megkérdezte: „Ki van odakint?” A tanítvány örömmel válaszolta: „Én vagyok!” A Mester hosszú csend után így szólt: „Ezt senki sem mondhatja, csak Isten.” A tanítvány megértette, hogy még van mit tanulnia az alázatról, és visszament még egy évre. Ez a rövid jelenet a mi szívünkhöz is szól: gyakran túl nagyra tartjuk saját énünket ahelyett, hogy az Úr nagyságát látnánk.
A Szentírásban Isten sokféleképpen mutatkozik be: Ő az Úr, a Mindenható, a Kőszikla, a Dicsőség Királya, a Békesség Istene, az Örökkévaló, a Seregek Ura. Minden neve egy-egy arca az Ő hatalmának, szeretetének, hűségének. Amikor dicsérjük az Ő nevét, egyben életünk minden területén elismerjük: Ő a mi urunk, biztonságunk és megtartónk.
A bűneset óta azonban az ember szíve arra hajlik, hogy önmagát tegye nagyra. Szeretjük, ha dicsérnek, ha elismerést kapunk, és sokszor észrevétlenül is magunknak tulajdonítjuk azt, ami az Úré. Látunk embereket, akik a saját dicsőségükben megfürödve úgy viselkednek, mintha Isten helyébe léphetnének. Ez a kísértés bennünket, hívő embereket is gyakran elér: magunknak akarjuk azt a dicsőséget, amely kizárólag Istené.
De újra és újra vissza kell térnünk a zsoltáros igazságához: „Csak az Ő neve magasztos.” Jézus Krisztus nevéért dicsérjük Őt, mert az Atya felmagasztalta Jézust mindenek fölé, és olyan nevet adott neki, amely minden névnél nagyobb. Eljön a nap, amikor Jézus nevére minden térd meghajol, és minden nyelv vallja: „Jézus Krisztus Úr, az Atya dicsőségére.” Azt olvassuk az igében: „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére” (Filippi 2, 9–11).
Testvérek, vessünk számot szívünkben: kit dicsőít életünk? Kié a magasztalás? A mi nevünké, vagy az Övé? Engedjük, hogy a zsoltár ma is formáljon bennünket, és segítsen arra tekinteni, aki méltó minden hódolatra. Dicsérjük hát az Úr nevét teljes szívünkből! Gondoljuk át, mit tett értünk, és éljük át mindennap szeretetének csodáját. Legyen életünk bizonysága annak, hogy valóban hisszük: egyedül az Ő neve magasztos.
Sápi Zsolt
badalói református lelkipásztor
