Gulág–Gupvi Kutatók Nemzetközi Fóruma 2025

Nemzetközi tudományos konferencia Beregszászban

A sztálini megtorlások kárpátaljai áldozataira, a szovjet fogságba hurcoltak történetére és a közös kutatás felelősségére összpontosított a Gulág–Gupvi-kutatók Nemzetközi Fóruma, amelyet idén november 21-én tartottak meg Beregszászban, az Európa–Magyar Házban. A Szolyvai Emlékpark Alapítvány, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszéke által szervezett találkozón a kutatók új eredményeket, friss feltárásokat és emlékezetpolitikai összefüggéseket osztottak meg egymással.

A program a Rezonanciák, reflexiók, visszatükröződések 2014–2025 című festménykiállítás megnyitójával kezdődött. Magyar Árpád István kijevi művész és tanítványai – Magyar Olga és Kovalevszka Olena – munkái a háborús évek lenyomatait, a civil tapasztalatok rétegződését mutatták be. A tárlat a tervek szerint a jövőben Kárpátalja több településére is ellátogat majd.

A tanácskozás hivatalos megnyitóján Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékpark Alapítvány elnöke arra emlékeztetett, hogy a Szolyvai Emlékpark nem csupán temető, hanem jelképes hely, ahol „az egykori szenvedések gyújtópontja” válik láthatóvá a mai nemzedék számára is. Hangsúlyozta: az intézmény legfontosabb feladata továbbra is a dokumentálás és az áldozatok név szerinti beazonosítása. Bejelentette, hogy idén 12 új táblát avatnak, rajtuk 380 frissen azonosított névvel, majd hozzátette: „Nagyon fontos, hogy ne csak ezrekről, tízezrekről beszéljünk, hanem neveket tudjunk megnevezni.”

Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai háborús tapasztalatok és az 1944–45-ös sztálini megtorlások között ijesztő párhuzamok húzódnak. A lezárt határok, az információhiány, az állandó áramszünetek és a mindennapi bizonytalanság ugyanazokat az érzelmi terheket hozzák felszínre, mint 80 évvel ezelőtt. Úgy fogalmazott: az emberekben felgyülemlett félelmek, traumák és kimondatlan terhek ma is ugyanúgy megjelennek, és ezek lélekpszichológiai vizsgálata a jövő kutatásainak fontos feladata lehet.

Ugyanakkor a történelem azt is megmutatja – hangsúlyozta –, hogy a kárpátaljai magyar közösség képes volt és képes ma is a túlélésre berendezkedni. A férfiak távolléte miatt nagyobb felelősség hárul a családokra és a faluközösségekre, a kárpátaljai magyar nők tartják össze és viszik előre a közösséget. Ők azok, akik a mindennapi élet minden területén helytállnak – akár a családban, akár a munkában –, és ma döntő szerepük van a közösség fennmaradásában.

„Ez egy nemzeti ügy, közszolgálat, amit végzünk […], a hozzátartozók végre nyomon követhetik, hol raboskodtak, mikor haltak meg vagy mikor tértek haza szeretteik” – mondta Dupka György, a Szolyvai Emlékpark Alapítvány felelős titkára, aki arra emlékeztetett, hogy 1989 óta rendezik meg az emlékkonferenciát – hűen ahhoz a fogadalomhoz, amelyet az egykori túlélőknek tettek. Felidézte: bár a kárpátaljai elhurcolások 80. évfordulóját tavaly tartották, a kutatómunka ma is tart, hiszen a mintegy 40 ezer szovjet fogságba hurcolt kárpátaljai magyar, német és más nemzetiségű férfi története máig nincs teljesen feltárva.

Az elmúlt években a kutatás új lendületet kapott annak köszönhetően, hogy a magyar állam megvásárolt közel 700 ezer szovjet hadifogolykartont: ezek feldolgozása révén már több mint 1500 új nevet sikerült beazonosítani, amelyek hamarosan a Szolyvai Emlékpark Siratófalára kerülnek.

A nap folyamán a tudományos blokkban a kárpátaljai, anyaországi és nemzetközi kutatók munkájuk legfrissebb eredményeit mutatták be.

Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Egyetem történész docense arról beszélt, hogy az egyetemen kiemelt figyelmet fordítanak az 1944-es szovjet bevonulás következményeinek bemutatására. Céljuk, hogy a hallgatók minél átfogóbb képet kapjanak Kelet-Közép-Európa szovjetesítésének sajátosságairól.

Váradi Natália, a Rákóczi Egyetem történelemprofesszora a KarpatszkaUkrajina (1944–1946) időszakának forrásait elemezte, rámutatva, hogyan nyitotta meg ez a rövid korszak az utat a szovjet típusú rendszer bevezetéséhez.

A közép-európai kitekintés keretében Köteles László, a Csemadok – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség alelnöke a szlovákiai magyar emlékezetpolitika jelenlegi helyzetét összegezte. „Számunkra ez egy közös sors mementója… ASzolyvai Emlékpark a felvidéki magyarság egyik legnagyobb közös temetője” – mondta arra reflektálva, hogy a Felvidék és Kárpátalja magyarságának sorsa elválaszthatatlanul összefonódott, hiszen a deportálások ugyanazon a napon és ugyanazzal a szovjet parancsnoki módszerrel indultak mindkét térségben. Szavaiban külön kitért Kisgéres településre, ahonnan megközelítőleg 150 férfit hurcoltak el, akik közül 102-en nem tértek vissza.

Pavlo Hric, a kassai Kommunizmus Áldozatai Múzeumának igazgatója a múzeum tényfeltáró és kiállításpolitikai munkáját ismertette. A 2021-ben alapított intézmény a kommunista rezsim bűneinek feltárását tűzte ki célul, különös tekintettel az 1944–45-ös deportálások dokumentálására.

A konferencia végén a résztvevők átvonultak az Európa–Magyar Ház udvarára, ahol csendes koszorúzással tisztelegtek az áldozatok előtt. Ezután felkeresték a sztálini megtorlás megújított beregszászi emlékművét is, ahol koszorúikat elhelyezve emlékeztek mindazokra, akiket a sztálini megtorlások örökre elragadtak családjaiktól.

Másnap Szolyván folytatódott a megemlékezés. A Szolyvai Emlékparkban új emléktáblákat avattak, amelyek az utóbbi időben beazonosított áldozatok nevét őrzik. A táblákat Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára és Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke leplezte le. A KMKSZ képviseletében – a mártírok emléke előtt tisztelegve – Sin József alelnök koszorúzta meg a köznyelvben Magyar Siratófalnak is nevezett emlékművet.

 KV