A jövő év végéig a kistérségeknek jóvá kell hagyniuk az alapszabályaikat
A jövő év végéig minden ukrajnai kistérségnek meg kell újítania alapszabályát, az eszközt, amely több lehetőséget biztosít a lakosságnak a valódi demokráciára – közölte Olena Suljak, a Legfelső Tanács Államhatalom Szervezési, Önkormányzati, Regionális Fejlesztési és Várostervezési Bizottságának elnöke, a Nép Szolgája Párt vezetője, akit az RBK–Ukrajina idézett
A képviselő tájékoztatása szerint a kistérségek jelentős része már dolgozik a kérdésen, a többiek számára pedig módszertani ajánlásokat készítettek: egy algoritmust annak biztosítására, hogy a létrehozandó dokumentum betölti szerepét.

Olena Suljak emlékeztetett, hogy az év elején elfogadott 7283. számú törvény bevezeti a demokrácia eszközeit, amelyek olyan hatékony mechanizmusokat biztosítanak a kistérségek lakói számára a mindennapi életüket érintő döntések befolyásolására, mint például a nyilvános konzultációk, viták, továbbá a közösség részvétele a helyi költségvetés alakításában és elosztásában.
Ezenkívül a helyi önkormányzatok képviselőinek kötelességük lesz megjelenni a nyilvános találkozókon, ahol kérdésekre válaszolnak, vitákban vesznek részt, és közzéteszik beszámolóikat, hogy a választók láthassák az elvégzett munkát.
A törvénynek hasonlóan fontos pontja, hogy kötelezi a falusi, nagyközségi és városi tanácsokat a kistérség alapszabályának jóváhagyására – hangsúlyozta a képviselő. A helyi önkormányzatoknak 2027. január 1-jéig kell összhangba hozniuk a kistérség jelenlegi alapokmányát a törvénnyel vagy új dokumentumot fogadhatnak el.
(hk/rbc.ua)


