Átadták a beregszászi oktatási intézmények új névtábláit
A Határokon átnyúló nyelvi akadálymentesítés a közéletben című projekt részeként november 25–26-án megrendezett zárókonferencián ünnepélyesen átadták a háromnyelvű intézménynévtáblákat a Beregszászi kistérség iskoláinak és a Beregszászi Adminisztratív Szolgáltatásokat Nyújtó Központnak (CNAP). A kezdeményezés célja, hogy erősítse a nyelvi hozzáférhetőséget, elősegítse a többnyelvű kommunikációt és támogatást nyújtson a régió sokszínű közösségeinek.
Az eseményre a nemzetközi konferencia második napján került sor, amelynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem adott otthont, továbbá az átadó egyben a rendezvény záróakkordja volt. A táblaátadó ünnepségen jelen voltak a Beregszászi kistérség oktatási intézményeinek vezetői és a projekt szakmai megvalósítói.
Az alkalom kezdetén Tóth Tünde, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány igazgatója köszöntötte a résztvevőket, s mondta el a projekt részeként legyártott többnyelvű táblák jelentőségét, majd Csernicskó Istvánnal, a Rákóczi Egyetem rektorával közösen adta át az állami standardnak megfelelő új intézménynévtáblákat.
A fejlesztés a térségben működő több mint 20 intézményt érinti. A táblák elkészítése és kihelyezése jelentős mérföldkő a nyelvi akadálymentesítés gyakorlati megvalósításában, hiszen hozzájárulnak ahhoz, hogy a különböző nyelvi hátterű diákok, szülők és látogatók azonos feltételek mellett férhessenek hozzá az alapvető információkhoz.
A rendezvényen hangsúlyozták: a háromnyelvű feliratozás nem csupán a jó gyakorlatok átvételét jelenti, hanem egyben jelképe annak a törekvésnek is, hogy a régió közintézményei befogadóbbá és mindenki számára elérhetőbbé váljanak. A táblaátadás egyértelmű üzenete, hogy a többnyelvűség érték, amely hidat képez a közösségek között, és hozzájárul a társadalmi kohézió erősítéséhez.
A HUSKROUA/23/S/3.1/011 Language APL projekt az Interreg VI-A NEXT Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna Program 2021–2027 keretében az Európai Unió támogatásával valósult meg.
LI



