Kárpátaljai hang az ENSZ-ben
Az Egyesült Nemzetek Szervezete Emberi Jogok Főbiztossága által november 27‒28-án szervezett 18. Kisebbségi Fórumon felszólaltak a kárpátaljai magyarság képviselői is. Az eseményen közösségünket a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont kutatói képviselték.
Hires-László Kornélia, a kutatóintézet vezetője és Vig Adrienn kutató rövid felszólalásukban kifejezték, hogy a kárpátaljai magyar közösség békében él szülőföldjén, azonban az identitás megtartásához és megőrzőséhez elengedhetetlen az anyanyelv használatának joga, beleértve az anyanyelvű oktatás lehetőségét is.
A részt vevő kutatók számára a fórum értékes alkalmat jelentett arra is, hogy mélyebb betekintést nyerjenek a rendezvény működésébe, valamint abba, miként jelennek meg és hogyan kerülnek megvitatásra a világ különböző kisebbségi közösségeit érintő kihívások.
A felszólalás és tájékoztatás lehetőségén túl a fórum szakmai kapcsolatteremtésre is lehetőséget adott, többek között a határon túli magyar kisebbségek képviselőinek körében.
Hires-László Kornélia intézetvezető hetilapunknak adott nyilatkozatában aláhúzta: „A felszólalásunk videófelvétele visszamenőleg is megtekinthető, így a bemutatott érvek és gondolatok minden érdeklődő számára hozzáférhetők. Úgy érzem, hogy a részvételünk és a nemzetközi kapcsolatok építése valódi reményt ad arra, hogy a kárpátaljai magyar közösség jogainak érvényesülése tovább erősödhessen, és hosszú távon is biztosított legyen a békés együttélés Ukrajnában.”
A fórum végén közösségünk képviselőinek lehetősége nyílt személyesen is egyeztetni prof. Nicolas Levrat úrral, az ENSZ különmegbízottjával a kisebbségi ügyek terén. A beszélgetés során hangsúlyozták a kárpátaljai magyar közösség helyzetét és kifejtették együttműködési szándékukat.
LI



