Andrij Jermak felemelkedése és bukása
Néhány nappal korábban Andrij Jermak még részt vett az ukrán küldöttség élén az ukrajnai háború lezárásáról rendezett genfi tárgyaláson. Múlt pénteken pedig Volodimir Zelenszkij ukrán államfő rendeletével menesztette őt az Elnöki Hivatal éléről. Ezt megelőzően az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) és a Speciális Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) házkutatást tartott Jermak kijevi lakóhelyén. Lapzártánkig hivatalosan nem gyanúsították meg a tisztviselőt. A DW összeállításában felidézte Andrij Jermak pályafutásának főbb állomásait.
Jermak tanulmányai befejezése után ügyvédi praxist folytatott, később átnyergelt a filmiparra, megalapítva a Garnet International Media Group produkciós céget. Úgy tartják, a filmipar hozta össze Volodimir Zelenszkijjel, akinek Kvartal 95 produkciós irodája egy időben aktívan forgatott filmeket és televíziós sorozatokat. Mégsem a leendő elnökkel került a politikába, hanem Elbrusz Tadejev, a Régiók Pártjának képviselője révén, akinek 2006 és 2014 között az asszisztense volt.
A nagypolitikába Jermak 2019-ben robbant be, immár Volodimir Zelenszkij elnök tanácsadójaként. Működési területe ebben a minőségében a külpolitika volt, aktívan részt vett többek között a „normandiai formátumú” tárgyalások újraindítására irányuló kísérletben Németország, Franciaország, Ukrajna és Oroszország képviselőivel. Idővel tevékenysége „nem hivatalosan” belpolitikai kérdésekre is kezdett kiterjedni.
Aztán 2020 februárjában Jermak lett az Elnöki Hivatal vezetője. Miután a Bankovára került, megfigyelők és szakértők olyan makulátlan, „nem toxikus” személyiségként jellemezték őt, akiben Zelenszkij megbízik, és aki nem igényli a független politikai szerepet.
Kinevezése után röviddel azonban Jermak neve felmerült egy hangos, hivatali tisztségekkel való állítólagos kereskedéssel összefüggő botrány kapcsán. 2020 márciusában Geo Lerosz, a Nép Szolgája párt parlamenti képviselője közzétett néhány videófelvételt, amelyeken egy Jermak testvérére, Deniszre hasonlító férfi bizonyos személyek kormányzati pozíciókba történő kinevezéséről beszélt, és a pénz egy részét ezért állítólag Andrij Jermaknak adták át. Az ügyben több hatóság is vizsgálódott, sajtóhírek szerint azonban nem nyert bizonyítást, hogy Jermak bármilyen pénzhez jutott volna, a szóban forgó kinevezések egyikére sem került sor, így aztán az ügy idővel feledésbe merült.
Mindazonáltal Hlib Kanevszjkij, a State Watch korrupcióellenes szervezet akkori vezetője 2020 szeptemberében a DW-nek adott interjúban hangsúlyozta: „Az a tény, hogy az ügyet idő előtt elvették a NABU-tól, és átadták az SZBU-nak – egy olyan szervnek, amely teljes mértékben függ az Elnöki Hivataltól, és nem tud objektív vizsgálatot lefolytatni –, arra utal, hogy Zelenszkijben nincs meg a politikai akarat a csapatában előforduló korrupció kivizsgálására.”
Az ukrajnai orosz invázió 2022. február 24-i megindulása után Jermak egyre inkább előtérbe került tárgyalóként. Szinte minden fontos, a békefolyamattal kapcsolatos találkozón jelen volt. Személyesen találkozott a partnerországok magas rangú tisztviselőivel Kijevben, és részt vett külföldi látogatásokon. Például 2025 februárjában elkísérte az elnököt az Egyesült Államokba, ahol az Ovális Irodában botrányos veszekedéssé fajult Zelenszkij, Donald Trump amerikai elnök és J. D. Vance alelnök találkozója.
Andrij Jermak 2024 augusztusában a Jevropejszka Pravdának adott interjúban így értékelte külpolitikai tevékenységét: „Az én hatásköröm ott ér véget, ahol az elnöktől kapott megbízatás, ezért külpolitikai kérdésekkel is foglalkozom.” Szerinte a hagyományos diplomácia nem elegendő az Oroszországgal való szembenállás során.
A hatalomnak Jermak kezében való összpontosulása azonban jóval a teljes körű invázió megindulása előtt elkezdődött – jegyezte meg Olekszij Harany, a Kijev-Mohilai Akadémia politológiaprofesszora és az Iljko Kucseriv Demokratikus Kezdeményezések Alapítvány tudományos tanácsadója a DW-nek adott kommentárjában.
„Jermak nem önálló politikai szereplő. Ereje abban rejlik, hogy közel áll Zelenszkijhez, és rendkívül nagy befolyással bír rá – mondta a szakértő. – Valójában Jermak irányítja a teljes hatalmi struktúrát, sőt, rendkívül fontos szerepet vállalt az Oroszországgal és az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokban.”
Harany rámutat, hogy a korrupció gyengíti Ukrajna pozícióit, s a NABU és a SZAP vizsgálata újabb jelzést küld Zelenszkijnek: „A probléma nemcsak Jermakban van. A helyzet az, hogy a kormányt az Elnöki Hivatal irányítja, s ezen változtatni szükséges. És valóban, létezik a korrupció, amelyet le kell küzdeni.”
(ntk/dw.com)



