A Dinamo menesztette Sovkovszkijt
Labdarúgás
Már nem Olekszandr Sovkovszkij a Dinamo Kijev vezetőedzője. A múlt csütörtökön az Omonia Nicosia elleni Európa-liga-mérkőzésen elszenvedett 2-0-s vereséget követően a bajnoki címvédő klubelnöke, Ihor Szurkisz felmentette posztjából az együttest több mint két éve irányító egykori kapuslegendát.
Egy hete, a bajnokságban zsinórban elszenvedett harmadik Dinamo-vereséget követően Ihor Szurkisz még úgy nyilatkozott, hogy nincs napirenden az edzőváltás, ezzel a kérdéssel csak az év végén foglalkoznak. Az utolsó csepp a pohárban alighanem az újabb sikertelen fellépés volt a ciprusi ellenféllel szemben, mivel azt követően bejelentették Sovkovszkij menesztését.
A januárban 56 éves egykori kiválóság 2023-ban vette át a D betűsök irányítását, akikkel a 2024–2025-ös idény végén bajnoki címet szerzett. A most folyó bajnokságban viszont nagyon gyengén teljesítenek a fővárosiak, 13 mérkőzésből megszerzett 20 pontjukkal csak a bajnoki tabella 7. helyén állnak, az Európa-ligában pedig négy fordulót követően 3 ponttal nem állnak továbbjutást érő helyen. A kijeviek irányításával ideiglenesen az egyik másodedzőt, Ihor Kosztyukot bízták meg, de a klubvezetés már jelezte, hogy tárgyalásokat folytatnak a leendő jelöltekkel, aki nagy valószínűséggel külföldi tréner lesz majd.
A hét végén a 14. forduló mérkőzéseit bonyolították le. A nemzetközi porondon érdekelt Sahtar Donyeck és Dinamo Kijev kisebb pihenőt kapott, így csak lapzártánk után játszották le a Krivbasz és a Poltava ellen esedékes találkozóikat.
Eredmények: Polisszja Zsitomir–Zorja Luhanszk 2-0, Epicentr–Metaliszt 1925 Harkiv 0-0, Olekszandrija–Ruh Lviv 0-1, Veresz Rivne–Kárpáti Lviv 0-0, LNZ Cserkaszi–Kudrivka 1-0, Obolony Kijev–Kolosz Kovalivka 0-0.
A tabellát az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Sahtar vezeti 30 ponttal a 29 pontos Cserkaszi és a 27 ponttal harmadik Zsitomir előtt.
(jakab)


