Az ukránok 75%-a ellenezné a béketervet, ha donbászi csapatkivonást írna elő
Az ukránok háromnegyede ellenezne egy olyan béketervet, amely előírná többek között a csapatok kivonását a Donbászból, az ukrán hadsereg létszámának korlátozását, és nem tartalmazna konkrét biztonsági garanciákat – jelentette az Ukrajinszka Pravda a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) november 26. és december 13. között végzett felmérésére hivatkozva.
„Az orosz terv továbbra is kategorikusan elfogadhatatlan: az ukránok 75%-a tartja teljesen elfogadhatatlannak (ahogyan 2025 szeptemberében is). Az ukránoknak csak a 17%-a áll készen a béke orosz változatára (ugyanennyi volt korábban is)” – írta a KMISZ.

Ugyanakkor a megkérdezettek 72%-a (a szociológusok hangsúlyozzák, hogy többnyire különösebb lelkesedés nélkül) kész jóváhagyni Európa és Ukrajna tervét. Csak 14% utasítja el azt kategorikusan.
A KMISZ jelezte, hogy a felmérés céljaira elkészítették a béketerv két rövid változatát: az egyik Európa és Ukrajna feltételezett terve, a másik pedig Oroszországé. Véletlenszerűen választották ki, és olvasták fel a válaszadóknak a két béketerv egyikét; anélkül, hogy elárulták volna, hogy ez a terv Európáé vagy Oroszországé.
Európa és Ukrajna feltételezett terve. Ukrajna megbízható biztonsági garanciákat kap Európától és az Egyesült Államoktól, amelyek tartalmazzák Ukrajna folyamatos, megfelelő ellátását fegyverrel és pénzzel, valamint az ukrán légtér lezárását az orosz támadásokkal szemben. A jelenlegi frontvonalat befagyasztják, Oroszország továbbra is ellenőrzi a megszállt területeket, de Ukrajna és a világ ezt hivatalosan nem ismeri el. Ukrajna az EU-csatlakozás felé halad. Az Oroszország elleni szankciók mindaddig érvényben maradnak, amíg stabil béke nem jön létre, és meg nem szűnik egy ismételt orosz támadás veszélye.
Oroszország feltételezett terve. Az USA és Európa feloldja valamennyi Oroszország elleni szankciót. Az orosz nyelv hivatalos státuszt kap. Ukrajnának jelentősen csökkentenie kell hadseregét és korlátoznia fegyverzetét. Ukrajna végleg lemond a NATO-tagságról, és a Nyugat többé nem szállíthat fegyvereket Ukrajnának. Oroszországnak joga van meghatározni, hogy milyen biztonsági garanciákat kap Ukrajna, és az Ukrajna biztonságát garantáló országok egyike lesz. Ukrajna kivonja csapatait Donyeck megye jelenleg általa ellenőrzött részéről, hivatalosan elismeri a Krímet, Donyeck és Luhanszk megyéket Oroszország részeként, és örökre lemond róluk. Oroszország ellenőrzése alatt maradnak Herszon és Zaporizzsja megyék megszállt területei.
(zzz/pravda.com.ua)


