Ukrajna kezdeményezi az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását
Ukrajna kezdeményezi az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülésének sürgős összehívását az Oresnyik ballisztikus rakétával Lemberg (Lviv) megye ellen végrehajtott orosz támadással kapcsolatban. Andrij Szibiha külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a világnak válaszolnia kell az újabb terrorcselekményre – jelentette az RBK – Ukrajina Szibiha nyilatkozatára hivatkozva január 9-én, pénteken.
Az ukrán tárcavezető szerint a ballisztikus rakéták civil régiók elleni bevetése a nemzetközi jog súlyos megsértése. Ukrajna már megindította az ENSZ Biztonsági Tanácsa összehívásának eljárását, hogy felelősségre vonják Oroszországot az eszkalációért.

Az elmúlt éjszaka Lvivet és Kijevet érte támadás. E hét elején Dnyipro, Zaporizzsja és Krivij Rih ellen is nagyszabású légitámadást hajtottak végre. Szibiha hangsúlyozta, hogy Oroszország végérvényesen a kegyetlenség útját választotta a diplomácia helyett, semmibe véve minden békés erőfeszítést.
Ugyanakkor a Kreml hivatalosan is megerősítette, hogy ballisztikus rakétával hajtottak végre támadást Lemberg ellen. A lépést azzal indokolják Moszkvában, hogy állítólag „támadás érte Putyin rezidenciáját”. Szibiha bírálta ezt az álláspontot, és felszólította partnereket, hogy az ukránok valódi meggyilkolására reagáljanak, ne pedig az agresszor kitalált ürügyeire.
A külügyminiszter konkrét lépésekre szólította fel a nemzetközi közösséget, többek közt az ukrán légvédelem megerősítésére, újabb Oroszország elleni szankciók bevezetésére, valamint Moszkva diplomáciai elszigetelésére.
(rbc.ua/Kárpátalja)


