Közösség, tudás és élmény: Kishegyesen találkoztak a Collegium Talentum ösztöndíjasai

2026. január 12., 19:09

Háromnapos szakmai és közösségi találkozón vettek részt a Collegium Talentum (CT) program ösztöndíjasai 2026. január 9–11. között Délvidéken, a Sapientia Hungariae Alapítvány szervezésében. A Kishegyesi Collegium Talentum Találkozó célja az volt, hogy a Kárpát-medencei magyar fiatal értelmiségiek személyesen is elmélyíthessék kapcsolataikat, valamint szakmai és önismereti programokon keresztül fejlődhessenek. Az eseményen részt vett Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem elnöke, továbbá az ösztöndíjprogram kárpátaljai hallgatói is.

A rendezvény pénteken Szabadkán vette kezdetét, ahol a résztvevők városnéző sétán ismerkedhettek meg a város kulturális örökségével. A Kosztolányi Dezsőhöz kötődő belvárosi helyszínek, valamint a szabadkai zsinagóga és városháza megtekintése után az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karán folytatódott a program. Itt a résztvevők az intézmény történetével ismerkedhettek meg, majd interaktív csapatépítő foglalkozáson vettek részt.

A szombati nap középpontjában Újvidék állt: a csoport meglátogatta a péterváradi erődöt, majd az Európa Kollégiumban kerekasztal-beszélgetésen vett részt, amely a vajdasági magyar felsőoktatás jelenéről és jövőjéről szólt. A beszélgetésen részt vett Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke is. Az elnök asszony átfogó képet nyújtott az intézmény létrejöttének és fejlődésének főbb állomásairól. Továbbá felidézte azokat a történelmi, társadalmi és oktatáspolitikai körülményeket, amelyek között a Rákóczi Egyetem megalakult, hangsúlyozva az intézmény szerepét a kárpátaljai magyar közösség megmaradásában és értelmiség-utánpótlásának biztosításában. Bemutatta az egyetem komplex intézményrendszerét, amely mára az óvodai neveléstől az alap- és mesterképzéseken át egészen a pedagógus-továbbképzésekig és a tehetséggondozó programokig terjed. Kiemelte, hogy az intézmény nem csupán felsőoktatási szerepet tölt be, hanem a kárpátaljai magyar oktatási és kulturális élet meghatározó szakmai központjaként is működik, szoros együttműködésben a Kárpát-medence más magyar oktatási intézményeivel.

Ezt követően A stressz és én: szövetséges vagy ellenség? című workshop során a fiatalok gyakorlati eszközöket kaptak a mindennapi terhelés kezeléséhez. Vasárnap délelőtt sor került a Collegium Talentum program féléves értékelésére is.

A Kishegyesi CT Találkozó nem csupán szakmai esemény volt, hanem egy olyan közösségi tér is, ahol a résztvevők megerősíthették identitásukat, kapcsolatokat építhettek, és új lendületet kaphattak tanulmányaikhoz és jövőbeli terveikhez. A szervezők célja továbbra is az, hogy a program révén összetartó, felelős és felkészült magyar értelmiségi hálózat épüljön a Kárpát-medencében.

LI