Decemberben 0,2%-kal nőttek az árak Ukrajnában

2026. január 15., 15:52 , 1295. szám

2025 decemberében Ukrajnában a fogyasztói árak növekedése 0,2% volt az előző havi 0,4% után. Éves szinten, 2024 decemberéhez viszonyítva 8%-ot tett ki az infláció – jelentette a dengi.ua az Állami Statisztikai Szolgálatra hivatkozva január 9-én.

A bázisinfláció tavaly decemberben 0,1%-ot tett ki a novemberi 0,3% és az októberi 0,6% után.

A fogyasztói piacon az élelmiszerek és az alkoholmentes italok árai decemberben összességükben változatlanok maradtak. Ezen belül a tojás, a feldolgozott gabonatermékek, a hal és haltermékek, a kenyér, a napraforgóolaj, a disznózsír, a zöldségek, a marhahús és a tej ára 5,6–0,7%-kal emelkedett. Ugyanakkor a gyümölcsök, a cukor, a baromfi, a sertéshús, a rizs, a tejtermékek ára 4,1–0,2%-kal csökkent.

A szeszes italok és dohánytermékek ára 1,0%-kal emelkedett, ami a dohánytermékek 1,9%-os drágulásával függ össze.

A ruházati cikkek és lábbelik ára 3,9%-kal csökkent, ezen belül a lábbelik 4,4%-kal, a ruházati cikkek pedig 3,6%-kal kerültek kevesebbe.

A közlekedés területén az árak 0,7%-kal emelkedtek, főként a vasúti személyszállítási díjak 1,3%-os, valamint az üzemanyagok és kenőanyagok árának 1,1%-os emelkedése miatt.

A dengi.ua emlékeztet: októberben az Ukrán Nemzeti Bank a júliusi makrogazdasági előrejelzésben szereplő 9,7%-ról 9,2%-ra javította a 2025-ös inflációs előrejelzését, míg 2026-os inflációs becslését a korábbi 6,6%-os szinten hagyta.

(szcs/dengi.ua)