A Bethesda Gyermekkórház munkatársai tartottak családpszichológiai előadást a Bóbita Központban
Miként érthetjük meg jobban a család működését, és hogyan tudjuk hatékonyabban támogatni azokat, akikkel munkánk során találkozunk? E kérdések mentén szervezett szakmai workshopot a Bóbita Gyermekfejlesztő és Lelkigondozó Központ január 30–31-én Munkácson. A kétnapos családpszichológiai előadás és interaktív műhelymunka célja az volt, hogy gyakorlati tudással és új szemlélettel segítse mindazok munkáját, akik a család bármely tagjával dolgoznak. A program főelőadói dr. Komlósi Piroska és dr. Ablonczy Margit pár- és családterapeuták voltak a Bethesda Gyermekkórházból.
A rendezvény létrejöttének hátteréről Tihor Melinda lelkigondozó, a Bóbita Központ vezetője beszélt lapunknak. Elmondása szerint az előadókkal kialakult szakmai kapcsolat egy korábbi, külföldi magyar pszichológusoknak szervezett továbbképzésen kezdődött, ahol dr. Komlósi Piroska nyitottságával felkeltette az érdeklődést a helyi családpszichológiai program iránt. Ennek eredményeként alakult ki a munkácsi együttműködés, amelyben dr. Ablonczy Margit lelkész és családterapeuta a bibliai és lelki szempontokat ötvözte Piroska szakmai tudásával.
A kétnapos program interaktív keretek között zajlott, lehetőséget adva a személyes reflexióra, a saját élmények és traumák feldolgozására, miközben a résztvevők elméleti és gyakorlati tudást is kaptak a családi rendszerek működéséről. A workshop során külön hangsúlyt kaptak a hiányok és a távollevő családtagok, például a háború vagy külföldi munkavállalás miatt elszakított szülők hatása a család mindennapi életére, valamint a generációkon átöröklődő minták és sérelmek feldolgozásának lehetőségei.
„A program egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a trauma nemcsak megtörhet, hanem előre is vihet, ha tudatosan feldolgozzuk. A résztvevők megtapasztalták, hogy a családban egy-egy személy életének története mindig összefonódik a szülők, nagyszülők és akár a dédszülők történetével, s hogy a hit és a szeretet képes megtörni a negatív örökséget, lehetőséget adva a családok újraépítésére és megerősítésére” – számolt be Tihor Melinda a workshop eredményeiről.
„A Szentírás is beszél arról, hogy harmad- és negyedíziglen öröklődnek minták, sérelmek, vágyak. De ugyanígy ott van az ígéret is, hogy Isten irgalmassága képes megtörni ezeket a láncolatokat. [...] Isten szeretetével úgy lehet továbbmenni az életben, hogy nem a sérelmeket adjuk tovább, hanem a szeretetet” – tette hozzá.
A kétnapos workshopon külön hangsúlyt kapott a krízishelyzetek és a generációkon átöröklődő traumák kezelése, különösen a távolság, a háború vagy a külföldi munkavállalás miatt szétszakított családok esetében. Dr. Komlósi Piroska kiemelte, hogy a hit és a lelki kísérés szintén kulcsfontosságú, hiszen a családok számára a közösségi támogatás és az Istenbe vetett remény erőt adhat a nehéz helyzetek elviseléséhez.
A program során a résztvevők elméleti és gyakorlati tudást kaptak, valamint konkrét módszereket arra, hogyan lehet gyorsan felmérni a családok helyzetét, feltárni a hiányokat, és hatékonyan támogatni a családtagok közötti kapcsolatok újraépítését. A képzés egyfajta feltöltődés és megerősítés volt a segítők számára, akik így még hatékonyabban támogathatják a családokat a mindennapi kihívások közepette.
Kun Viktória



