Magyarok Bustyaházán
Egy kicsiny szórvány a Talabor torkolatánál
Técsőtől nyolc kilométerre, a Talabor tiszai torkolatánál fekszik Bustyaháza. A döntően ukránok lakta településen egy kicsiny magyar közösség is naponta szembesül a szórványlét kihívásaival, s a római katolikus egyházközséggel, valamint a Szent Erzsébet Óvodával együtt a KMKSZ-alapszervezet jelenti azt a három oszlopot, mely megtarthatja az asszimiláció hullámverésének igencsak kitett kis magyar szórványt.
Ami magát a települést illeti, első fennmaradt írásos említése 1373-ból származik. Ekkor a Balk nemzetség birtoka volt. Egy 1389-ben íródott oklevél viszont már a Drágh grófok uradalmaként tesz róla említést. Lakosai jelentős része hosszú évszázadokig a máramarosi sóbányákban kitermelt só szállításával foglalkozott, a XVIII. század elejétől pedig már sóhivatal is működött a községben. A Rákóczi-szabadságharc bukása után több hullámban német telepesek költöztek be a helységbe, s ugyancsak az 1700-as években jelentek itt meg az első magyar lakosok is. Majd miután a XIX. század elejétől intenzívvé vált a fakitermelés, és fűrésztelepeket, fafeldolgozó üzemeket alapítottak a községben, már nagyobb számban érkeztek ide magyarok: mérnökök, szakmunkások. Az 1910-es népszámlálás tanúsága szerint akkor 2056 főt tett ki Bustyaháza lakossága, a ruszin többség mellett jelentős magyar és német kisebbséggel. Trianonig Máramaros vármegye Técsői járásához tartozott. 1957-ben városi jellegű településsé minősítették, s a szovjet érában a műszergyár és a fafeldolgozó kombinát nyújtott munkalehetőséget a legtöbb helyi lakosnak. Az előbbi viszont ma már jóval kisebb munkáslétszámmal működik, az utóbbi pedig 2000-ben bezárt. Azóta sokan külföldön vendégmunkásokként vagy belföldön ács szakmunkásként, illetve kisvállalkozóként keresik meg a kenyerüket. Ugyanakkor 1989-ben a római katolikus egyházközség visszakapta 1958-ban államosított templomát, s ugyanebben az évben alakult meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezete. Az 1990-es években magyar énekkart is alapítottak, mely jó ideig működött, ám sajnos – utánpótlás hiányában – 2002-ben feloszlott. 2005-ben fakultatív magyar nyelvoktatás indult a településen, ám érdeklődés hiányában megszűnt. Sikeres kezdeményezésnek bizonyult viszont a Técsői Szent István Karitász által fenntartott Szent Erzsébet Óvoda 2001-es megalapítása, az egyházi gyermekintézmény ugyanis ma is működik.
Most pedig mutassuk be röviden a helyi magyarság helyzetét.
– Bustyaháza lakossága jelenleg mintegy 8500 főt számlál, közülük 500-an magyarok, a KMKSZ-alapszervezetnek pedig 200 tagja van – magyarázza Fedorisin Mária, a KMKSZ-alapszervezet elnöke. – A háború kitörésekor a helyi magyarok és a KMKSZ-tagok mintegy fele háborús menekültként külföldre távozott, de nagyon sok ukrán is a határon túlra menekült. Azóta pedig jellemző, hogy mind a magyar, mind az ukrán feleségek gyerekeikkel együtt a vendégmunkásként külföldön dolgozó családfőhöz költözve kitelepülnek.
– Témát váltva… A vegyes családokban általában a magyar vagy az ukrán nyelv dominál? A magyar házasfél – s ha magyar nagyszülő is él a családban –, a magyar nagymama, nagyapa milyen nyelven érintkezik a családokban felnövekvő félig magyar gyerekekkel?
– A vegyes családokban általában az ukrán nyelv dominál, de a magyar házasfél, illetve a nagyszülő magyarul beszélget a gyermekével/unokájával. Ami pedig a gyerekek magyar nyelvtudását illeti, az családonként különbözik.
– A magyar egyházi óvodában a foglalkozások magyarul folynak? Milyen az oda járó gyerekek etnikai megoszlása?
– A gyerekek 80 százaléka ukrán, 20 százalékuk magyar. A foglalkozások részben magyar nyelven zajlanak.
– Járnak-e, és sokan járnak-e magyar, félig magyar gyerekek Bustyaházáról a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceumba vagy más, közeli magyar iskolába?
– A többségük a Técsői Hollósy Simon Líceumban tanul, ahol fejlődik a vegyes családokban nevelkedő gyerekek magyar nyelvtudása, akárcsak az Erzsébet-táborokban. Az utóbbiakba idén mintegy húsz bustyaházai gyerek utazott el.
– A KMKSZ-alapszervezet milyen programokat szervezett a háború előtt, és milyeneket szervez a harcok kitörése óta?
– A háború előtt Erzsébet-bálokat és nyári kirándulásokat szerveztünk. Programjaink lebonyolításában pedig együttműködtünk a római katolikus egyházközséggel és az egyházi óvodával. Most, a háború alatt viszont nem szervezünk rendezvényeket.
– Mennyire tudták bevonni programjaik szervezésébe a fiatalokat?
– Gyengén. A rendezvényeinken mintegy 80 százalékban nyugdíjasok, 15 százalékban középkorúak, és 5 százalékban fiatalok vettek részt.
– Milyen terveik vannak a közeljövőre nézve?
– Túlélni ezt a háborút, és megőrizni a magyarságunkat, ami még maradt…
A megőrzéshez viszont égető szükség lenne arra, hogy mind nagyobb mértékben vonják majd be a fiatalokat, a gyerekeket a rendezvények megszervezésébe, illetve lebonyolításába, s a programok bővítése is nagyon fontos feladat lenne – fűzhetjük hozzá.
Lajos Mihály
