Németország bejelentette, hogy kimerítette az Ukrajnának átadható légvédelmi rakéták készleteit
Johann Wadephul német külügyminiszter kijelentette, hogy Berlin gyakorlatilag kimerítette saját légvédelmi rakétakészletét, és már nem tudja azokat közvetlenül a raktáraiból szállítani Ukrajnának – jelentette az Ukrajinszka Pravda a Clash Reportra hivatkozva február 17-én, kedden.
A politikust arról kérdezték újságírók, miért van hiány Ukrajnában légvédelmi eszközökből.

„Részben azért, mert már nincsenek ilyenjeink. A még megmaradt légvédelmi rakétákat, köztük a Patriot rendszerekhez valókat, Amerikában gyártották. Őszintén szólva, minden, ami a gyártóüzemekből kijön, most egyenesen Ukrajnába kerül. Ez egy olyan mechanizmus keretében történik, amelyet főként európaiak, elsősorban Németország finanszíroz” – mondta el Wadephul.
A német külügyek irányítója hangsúlyozta, hogy Berlin nem hibáztatható ezért a helyzetért, mivel az ország mindent odaadott, amivel rendelkezett, és továbbra is finanszírozza a Kijevnek nyújtott segélyek oroszlánrészét.
Wadephul egyben felszólította a többi európai országot, hogy nagyobb mértékben járuljanak hozzá Ukrajna légvédelmének megerősítéséhez. Emlékeztetett Boris Pistorius német védelmi miniszter felhívásaira, hogy a partnerek vizsgálják felül készleteiket és fokozzák azok felhasználását, megjegyezve, hogy Németország már többször is tett hasonló lépéseket.
(pravda.com.ua/Kárpátalja)



