Parubij-gyilkosság: Lezárult a nyomozás

2026. március 11., 12:27

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) befejezte a bírósági szakasz előtti vizsgálatot Andrij Parubij meggyilkolásának ügyében – jelentette a Szabadság Rádió ukrán nyelvű hírszolgálata március 11-én, szerdán.

Az SZBU sajtószolgálata közölte, a vádiratot továbbították a bíróságnak.

A hatóság azt állítja, hogy a nyomozati cselekmények során a vádlott további bűncselekményeit is dokumentálták, köztük az alkotmányos rend megdöntésére és az ukrán államhatalmi szervek képviselőinek likvidálására irányuló felhívásait. Ezenkívül találtak egy vadászpuskát, amelyet a Licsakivi temetőben rejtett el a vádlott, felforgató tevékenységhez való esetleges felhasználása céljából.

Mint ismeretes, 2025. augusztus 30-án Lvivben lelőtték Andrij Parubijt, aki 2016 és 2019 között a Legfelső Tanács elnöke volt.

Szeptember 1-jén a Hmelnicjkij megyei biztonsági erők őrizetbe vették Mihajlo Szcelnyikov 52 éves lvivi lakost. Szeptember 2-án a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásba helyezését. Szcelnyikov a bíróségi meghallgatás előtt újságíróknak beismerte tettét, amelyet az ukrán hatóságok elleni „személyes bosszúnak” nevezett. Tagadta ugyanakkor azt a médiában megjelent hírt, mely szerint együttműködött az orosz titkosszolgálatokkal, amelyek zsarolták őt.

Október 3-án az SZBU bejelentette, „cáfolhatatlan bizonyítékokat” gyűjtött arra vonatkozóan, hogy a Parubij meggyilkolásával gyanúsított személy az orosz titkosszolgálatok utasítására cselekedett. Hazaárulással is megvádolták őt.

(radiosvoboda.org/Kárpátalja)