Új adók a láthatáron

2026. március 26., 18:07 , 1305. szám

A Pénzügyminisztérium közzétette az úgynevezett „nagy adótörvény-javaslatot”. A dokumentum változásokat irányoz elő többek között az egyéni vállalkozók áfájával, a digitális platformokon folytatott jövedelemszerzéssel és a csomagküldemények megadóztatásával kapcsolatban – jelentette az RBK–Ukrajina a tárca sajtószolgálatára hivatkozva március 20-án.

A dokumentumhoz mellékelt indoklás szerint a törvényjavaslat elfogadásától évi mintegy 60 milliárd hrivnya költségvetési bevételt remélnek.

A törvényjavaslat értelmében az évi 4 millió hrivnyát (85 ezer eurót) meghaladó bevételű egyéni vállalkozók (FOP) áfafizetőként való kötelező regisztrációja 2027. január 1-jén venné kezdetét. Az előterjesztők indítványozzák továbbá, hogy a katonai illeték fizetését a hadiállapot megszűnése vagy eltörlése helyett annak a határozatnak a törvényerőre emelkedéséig hosszabbítsák meg, amellyel a parlament befejezettnek nyilvánítja az Ukrán Fegyveres Erők reformját.

Az egységes adót fizető FOP-ok első, második és negyedik csoportjába tartozó adófizetők esetében a Pénzügyminisztérium a minimálbér 10%-ában (2026-ban 850 hrivnyában), a harmadik csoportba tartozó adófizetőknél (FOP-ok és jogi személyek) – kivéve az e-rezidenseket – a jövedelem 1%-ában kívánja meghatározni a katonai illeték mértékét.

Ami a digitális platformokról származó jövedelmeket illeti, a törvényjavaslat 5%-ban határozná meg az adó mértékét, illetve egyáltalán nem kellene adót fizetni, ha a beszámolási évre vonatkozó teljes jövedelem az Ukrán Nemzeti Bank hivatalos árfolyamán nem haladja meg a 2000 eurót.

A csomagküldemények tekintetében a törvénytervezet speciális szabályok bevezetését javasolja az áruk (kivéve a jövedéki termékeket) távértékesítésének (egy másik ország területéről Ukrajna vámterületére a címzett magánszemélynek, aki azt elektronikus felületen keresztül vásárolta) megadóztatására, amennyiben azok össz­értéke nem haladja meg a 150 eurónak megfelelő összeget. A dokumentum egyben rendelkezik a legfeljebb 45 euró értékű, személyes (vagy családi) felhasználásra szánt küldemények áfamentességéről.

A RBK–Ukrajina felhívja a figyelmet, hogy a szóban forgó módosításokat tartalmazó jogszabály elfogadása még idén márciusban feltétele az Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kidolgozott új hitelprogram folytatásának.

(szcs/rbc.ua)