Szelíden és szilárdan – Szabó Magda életének színpadi lenyomata Beregszászban
Március 30-án a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház adott otthont a Szelíden és szilárdan című színházi előadásnak, amely az ikonikus írónő, Szabó Magda alakját idézte meg. A kiemelkedő magyar alkotó életét, munkásságát Gajdó Delinke vitte színpadra.
Az előadás a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alakjának életútját tárta a közönség elé, különös tekintettel gyermekkorára, családi kapcsolataira, valamint írói pályájának alakulására. A nézők betekintést nyerhettek az írónő személyes világába: megjelentek szülei, Jablonczay Lenke és Szabó Elek, valamint életének meghatározó szereplői, köztük férje, Szobotka Tibor is. A történet központi helyszíneként Debrecen is hangsúlyos szerepet kapott.
Az esemény kezdetén Vida László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezetője szólt a megjelentekhez, aki beszédében Szabó Magda kivételes irodalmi jelentőségét hangsúlyozta. Mint fogalmazott, az írónő a magyar irodalom megkerülhetetlen alakja, akinek életműve rendkívül gazdag és sokszínű, és generációk számára kínál értelmezési lehetőségeket. Kiemelte, hogy Szabó Magda műveiben különösen hangsúlyos szerepet kap a család, a szülő-gyermek kapcsolat, valamint azok az élmények, amelyek az egész életére meghatározzák az ember személyiségét. Hozzátette, hogy az írónő alkotásaiban az önéletrajzi elemek, a hit, valamint az emberi kapcsolatok mélysége is visszatérő motívumként jelennek meg. A konzul szerint Szabó Magda életműve azért is időtálló, mert egyszerre szól a múltról és a jelenről, miközben olyan egyetemes kérdéseket vet fel, amelyek ma is érvényesek. Beszédében hangsúlyozta: az ilyen előadások lehetőséget adnak arra, hogy a nézők kiszakadjanak a hétköznapokból, és közelebb kerüljenek az irodalom, valamint az emberi sorsok mélyebb megértéséhez.
A diplomata köszöntője után Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének vezetője szólt a megjelentekhez: „Nagy örömmel tölt el, hogy ez a mai alkalom megvalósulhatott, és az elhangzott gondolatokhoz csatlakozva én is szeretném közelebb hozni Szabó Magda alkotását és művészetét. Úgy vélem, mindannyian találkoztunk már valamilyen formában életművével. A mai, sokszor zűrzavarosnak tűnő világban – amikor a mindennapokat akár légiriadók és bizonytalanság is kíséri – különösen fontos, hogy megtaláljuk azokat az alkalmakat, amelyekből erőt meríthetünk. Ezek az események segítenek feltölteni bennünket, és egy kis időre kiszakadni a hétköznapok nehézségeiből. Szeretném köszönetemet kifejezni a színház minden dolgozójának, akik ebben a kihívásokkal teli időszakban is képesek ilyen értékes előadásokat létrehozni és bemutatni. Külön öröm számomra, hogy a Nagyszőlősi járásból érkezett vendégeket is köszönthetjük körünkben. Bízom benne, hogy ezekből az alkalmakból a jövőben szép hagyomány válhat.”
A köszöntések után a színpadon Gajdó Delinke formálta meg az írónő alakját, aki több életszakaszon keresztül – gyermekként, fiatal lányként, szerelmes nőként, majd özvegyként – jelenítette meg Szabó Magdát.
A produkció érzékenyen és sokrétűen mutatta be Szabó Magda személyiségének gazdagságát: gyengeségeit és erejét, hitét és konokságát, valamint azt az alkotói világot, amely generációk számára tette meghatározóvá műveit. A színpadi feldolgozás nemcsak életrajzi elemeket sorakoztatott fel, hanem mélyebb érzelmi kötődést is kialakított a nézők és az írónő között.
A Szelíden és szilárdan című előadás méltó módon emlékezett meg Szabó Magda életéről, és maradandó élményt nyújtott a beregszászi és térségi közönség számára.
Lőrinc Ingrid




