Mit várhatunk a tavasz hátralévő részére?
Míg az elmúlt évek során gyakorta szembesültünk kellemetlenül hűvös márciusokkal, addig az idei tavasz kezdetére igazán nem lehetett panaszunk. A hónap első felében még fagyos éjszakák voltak ugyan, majd az éjjelek továbbra is hidegek maradtak, ám napközben már kellemes, a dél körüli órákban pedig kifejezetten enyhe időnek örülhettünk, az átlagnál magasabb csúcshőmérsékletekkel, döntően napsütéses idő mellett. Március második felében a felmelegedés kicsit megtorpant, ám továbbra is enyhék maradtak a nappalok. De milyen időjárást tartogathat a tavasz hátralévő része?
Az előrejelzések különbözőek. A Severe Weather Europe intézet meteorológusai három fő modell (ECMWF, UKMO, CFSv2) eredményeit hasonlították össze, hogy átfogó képet adjanak a tavaszi hónapok átlagos időjárási karakterisztikájáról. Az ECMWF-modell szerint Nyugat-Európát az Atlanti-óceánról érkező hűvös légtömegek hűtik, melyek Európa nyugati és egyes középső területei fölé érve a megszokottnál hűvösebb időjárást alakítanak ki. Keletebbre viszont melegebb időjárás várható, s a CFSv2-, illetve az UKMO-modell is hasonló eredményekre jutott. Mindezek szerint világrészünk középső és keleti részén az átlagosnál melegebb tavasz várható, ami azonban nem jelenti azt, hogy az utóbbi területeken nem lehetnek hidegbetörések, csak azt, hogy ritkábban érkezhetnek a hidegfrontok, Európa nyugati, illetve középső régiójának a nyugati felén azonban több alkalommal várhatók a meleg periódusokat megszakító hidegbetörések. Ami pedig a csapadékot illeti, az említett előrejelzések szerint súlyos aszály nem fenyeget, északon az átlagosnál valamelyest több esőre lehet számítani, míg Nyugat-Európában az átlagosnál szárazabb időjárás várható.
Egy másik előrejelzés viszont szeszélyes tavaszt prognosztizál, rövidebb intenzív csapadékos periódusokkal, köztük szelesebb, hűvösebb vagy éppen enyhébb időszakokkal. A hőmérsékleti értékek a nyugati és az északi középső régiókban átlagosak vagy átlag alattiak lehetnek, míg a délkeletebbre eső területeken melegebb idő várható. A Kárpát-medencében pedig a tavasz végén is nő a változékonyság esélye, s valószínűek lehetnek a csapadékosabb periódusok.
Kovács Erik, a Magyar Klímapolitikai Intézet vezető kutatója szerint a Kárpát-medence belsejében átlagos vagy kissé az átlagosnál melegebb lesz a tavasz, emellett összességében mind Közép-, mind Délkelet-Európában az átlagosnak megfelelő vagy kissé átlag fölötti csapadékmennyiségre számíthatunk, szemben az elmúlt három-négy év tavaszával, amikor szárazabb időjárás uralkodott. Ami pedig a tavaszi fagyokat illeti, a szakember szerint a Kárpát-medence belsejében a 2050-es–2060-as évekig biztosan folytatódni fog ezek gyakoribbá válása, mivel az összességükben enyhébb telek miatt hamarabb indul meg a rügyfakadás és a virágzás, ám mivel a tavasz átmeneti évszak a tél és a nyár között, rendszeresek lehetnek a hidegbetörések éjszakai fagyokat okozva, melyek miatt lefagyhatnak a rügyek, illetve a virágzatok.
Milyen időjárásra számíthatunk húsvétkor? Az AccuWeather intézet előrejelzése szerint nagypénteken, április 3-án verőfényes napsütés, de mindössze +14 Celsius-fokos hőmérséklet várható. Nagyszombaton, április 4-én már időnkénti felhősödésre, de némi felmelegedésre, +16 Celsius-fokra számíthatunk. Húsvétvasárnap, április 5-én záporok, hevesebb zivatarok is kialakulhatnak, a hőmérő higanyszála viszont akár +18 Celsius-fokig is emelkedhet. Húsvéthétfőn, április 6-án pedig változó felhőzet mellett +18 Celsius-fokos maximális hőmérsékletre van kilátás. Az ünnepek után viszont lassan, de beindul az erőteljesebb felmelegedés. Április 10-én már +22 Celsius-fokos hőmérsékletre számíthatunk, s bár április 12-én napsütéses, de időnként borongósabb idő mellett +17 Celsius-fok várható, a következő napokban viszont a napsütés kerül fölénybe, s április végén már +20 Celsius-fok körüli hőmérsékleti maximumokra számíthatunk. Ugyanakkor viszont a sussfelnap.hu portál előrejelzése szerint a húsvéti ünnepek alatt +14–16 Celsius-fokos hőmérséklet mellett változóan felhős, napos idő várható, ezen belül húsvéthétfőn felhők uralják majd az eget. Április 9-től viszont már beindul a komoly felmelegedés, +18–19 Celsius-fokos hőmérsékleti értékekkel, a hónap közepétől pedig már +20–24 Celsius-fokos hőmérsékleti maximumokra számíthatunk, s más előrejelzések szerint is áprilisban már +18–22 Celsius-fok körüli nappali hőmérsékleteket mérhetünk, ám a reggelek – s értelemszerűen az éjszakák is – még hűvösek lehetnek.
Vagyis áprilisban már komoly felmelegedésre számíthatunk – legalábbis a prognózisok szerint. Aztán majd kiderül, mennyire voltak pontosak az előrejelzések…
Lajos Mihály





