Trump szerint az Egyesült Államoknak nem kellett volna beavatkoznia az ukrajnai háborúba
Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Washingtonnak nem kellett volna „beavatkoznia” az ukrajnai háborúba és ingyen ellátni az országot fegyverekkel – írta a Jevropejszka Pravda április 2-án.
Az amerikai elnök ismét felháborodásának adott hangot az előző kormányzat eljárása miatt, amely szerinte 350 milliárd dollárnyi segélyt nyújtott Ukrajnának.
„Nem kellett volna beavatkoznunk Ukrajnában, Ukrajna több ezer mérföldnyire van, az óceánon túl. Segítettünk nekik, egy bolond elnökünk volt, aki 350 milliárd dollárt adott nekik, és semmit sem kapott cserébe” – mondta Trump.
Elpanaszolta, hogy Joe Biden volt elnök olyan lőszert adott át Ukrajnának, amelyre az Egyesült Államoknak most szüksége van a Közel-Keleten.
„Mindenhol lőszereket gyártunk, mert szükségünk van rájuk, mert ő annyit átadott Ukrajnának, és cserébe semmit sem kapott. Én pedig eladom nekik a lőszert. Tudják, az Európai Unió fizet érte. Mi ez egyáltalán? Hiszen tenniük kell valamit, igaz?” – mondta a Fehér Ház jelenlegi lakója.
Korábban a Financial Times arról számolt be, hogy Trump állítólag azzal fenyegette meg európai szövetségeseit, hogy leállítják a fegyverszállítást Ukrajnának a PURL program keretében, ha nem csatlakoznak a Hormuzi-szoros zárlatának feloldására indítandó művelethez.
Közben Matthew Whitaker, az Egyesült Államok NATO-nagykövete kijelentette, hogy Donald Trump elnök nemcsak az ország NATO-tagságát vizsgálja felül, hanem Európa ukrajnai erőfeszítéseinek támogatását is.
(szcs/eurointegration.com.ua)




