Kijevben megöltek egy férfit, mert megjegyzést tett
A rendvédelmi szervek őrizetbe vették azt a 31 éves kijevi lakost, aki halálosan megkéselt egy 23 éves férfit, egy másik járókelőt pedig megsebesített – jelentette a korrespondent.net a rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva szerdán, április 8-án.
„Este a rendőrség dnyiprói főosztálya bejelentést kapott arról, hogy egy férfi holttestére bukkantak az egyik játszótéren, lábán szúrt sebbel. A rendőrség megállapította, hogy az elhunyt a szomszédos ház 23 éves lakója volt” – áll a közleményben.
Megállapítást nyert, hogy a kijevi lakos egy ismeretlen személy hangoskodására ment ki az udvarra, hogy megjegyzést tegyen. A tettes azonban kést rántott, és kétszer megszúrta a férfit a combján, majd elfutott. A sebesült férfi a földre zuhant, és hamarosan belehalt a vérveszteségbe.
Néhány órával később a rendvédelmi szervek őrizetbe vették a támadót, egy 31 éves helyi lakost.
Az elkövető konfliktust provokált járókelők egy csoportjával is, és a verekedés során megsebesített késsel egy másik 23 éves férfit.
A tettest szándékos emberöléssel gyanúsították meg.
(korrespondent.net/Kárpátalja)





