Felavatták a korábban heves vitát kiváltó Petőfi-szobrot Sepsiszentgyörgyön
Leleplezték Petőfi Sándor egész alakos szobrát a róla elnevezett sepsiszentgyörgyi parkban. Az eredeti terveket a lakossági visszajelzések és szakmai viták után módosították, hogy a végeredmény egy hitelesebb, a közösség által is elfogadottabb alak legyen.
Petőfi Sándor egész alakos szobrának felállítását a Hármas Alapítvány kezdeményezte, az önkormányzat pedig felkarolta az ötletet és fő finanszírozóként pályázatot hirdetett meg a kivitelezésre. Gergely Zoltán győztes szobortervét a nyilvánosság elé tárták, és mivel az ellenzők a közösségi oldalakon hangosabbak voltak, mint a helyeslők, Antal Árpád polgármester új pályázatot akart meghirdetni. Végül az a kompromisszum született meg, hogy a szobrászművész a lakossági észrevételek figyelembevételével, de a művészi szabadság megtartásával kicsit igazít a terven. Ilyen előzmények és az 1918. december 1. – Zefir utca által által közrezárt tér hosszas rendezése, parkosítása után jutottak el oda, hogy vasárnap végre ünnepélyesen leleplezzék a szobrot.
Antal Árpád polgármester és Gergely Zoltán szobrászművész leplezték le a szobrot, majd Zelenák József evangélikus lelkész áldotta meg a művet.
(szekelyhon.ro/Kárpátalja)



