Határtalanul produkció Beregszászban

2026. május 19., 09:28 , 1313. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében megrendezett jubileumi, XX. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia kulturális programjaként került sor május 15-én a Határtalanul produkcióra. Az rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Átriuma biztosított helyszínt.

A zenekar tagjai hitelesen jelenítik meg szülőföldjük – a Felvidék, a Délvidék, Erdély és az anyaország – kulturális örökségét. Repertoárjukban saját szerzemények, népdalfeldolgozások és folk-rock művek egyaránt helyet kapnak.

Az esemény kezdetén Váradi Natália, a konferencia szakmai szervezője és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte a TDK-zókat és minden érdeklődőt. A program további részében sor került a zenei előadásokra, melyek egy-egy tájegységet is megidéztek a sokak által ismert dallamok mellett.

Török Tilla, a formáció délvidéki tagja, Junior Prima díjas népzenész hetilapunknak adott nyilatkozatában elmondta a produkció apropóját, s azt, milyen indíttatással érkeztek Kárpátaljára: „Két éve, valójában egy véletlen folytán alakult a zenekar, amikor is az egyik barátunknak az az ötlete támadt, hogy mi annyira összeillenénk a Kárpát-medence különböző tájairól – Vadkerti Imre Felvidékről, Fábián Zoltán Erdélyből, én Délvidékről és az anyaországi tagjaink, Juhász István és Pod Richárd, így egységesítve a Kárpát-medencét –, s milyen jól hangozna egy olyan műsor, amelyben mindenki valahol magát képviseli, de leginkább a Kárpát-medence magyarságának a megerősítését. Ez a koncert olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttünk, tovább folytatjuk a munkát közösen. A zenekar szellemi ereje abban rejlik, hogy mindannyian a saját területünk szellemiségét hozzuk a zenekarba, és ezt próbáljuk úgy összemunkálni, hogy egy egységet alkosson maga a produkció. Remélem, hogy ezt majd a közönség is így látja. A műsorba olyan dalokat is beválogattunk, melyeket mindenki ismerni fog, és abban reménykedünk, hogy sikerülhet esetleg a közönséggel együtt elénekelni ezeket, hiszen én személy szerint úgy gondolom, hogy az tudja leginkább a magyarságunkat emelni, hogyha a saját kultúránkat és a saját hangunkat együtt szólaltatjuk meg.”

A koncert végén a közönség hosszan tartó tapssal köszönte meg az előadást, amely nemcsak zenei élményt nyújtott, hanem lelki feltöltődést és közösségi összetartozás-élményt is adott a jelenlévőknek. A Határtalanul produkció ismét bebizonyította, hogy a zene képes hidat teremteni a Kárpát-medence magyar nemzetrészei között, erősítve a nemzeti identitást és az egymás iránti összetartozás érzését.

LI