Nagycsaládos sportnap Péterfalván

2026. május 19., 17:54 , 1313. szám

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) idén harmadik alkalommal szervezte meg családi sportnapját, amelyre 2026. május 16-án került sor a Péterfalvai Református Líceum területén. Az eseményre több mint száz résztvevő érkezett 13 településről. Az egyesület számára kiemelten fontos, hogy az ugocsai térségben is lehetőséget biztosítson a közösségépítésre és a családok találkozására.

A program közös hálaadással kezdődött, majd Hadinyák József tornatanár vezetésével hét csapat alakult a részt vevő családokból. A szabályismertetést követően elkezdődtek a stafétajátékok, ahol ügyességi, gyorsasági és erőnléti feladatok várták a résztvevőket. A gyerekek és a felnőttek egyaránt nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a versenyekbe. A játékok között lehetőség nyílt egy kis pihenésre is, majd a nap egyik legnépszerűbb programja, a kötélhúzás következett. Emellett pingpong, csocsó és „sáski” is várta az érdeklődőket, a legkisebbek pedig a líceum udvarán található játszóteret is birtokba vehették.

A versenyek végén került sor az eredményhirdetésre, ahol minden család emléklapot és ajándékot kapott, hiszen ezen a napon valóban mindenki nyertes volt. Az eredményhirdetés után közös ebéd következett a líceum étkezdéjében.

A délután folyamán megérkezett a Kiss Kata zenekar is, akik koncertjükkel kiváló hangulatot teremtettek.

A szervezők köszönetüket fejezik ki Magyarország Kormányának a program támogatásáért, a Péterfalvai Református Líceumnak a helyszín és az ebéd biztosításáért.

LI/KMNE