„Hány nagy gondolat és mennyi szív, ami századok múltán is tenni hív; most is új erőt ad és lelkesít”

Az összetartozás ünnepe Nagydobronyban

Az ungvári járási Nagydobronyban idén is a 16 óra 32 perckor megszólaló harangok jelezték a megemlékezés kezdetét, ami szimbolikus: 1920. június 4-én ekkor írták alá a trianoni békediktátumot.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselői, a Nagydobronyi kistérség vezetői, a tanintézmények pedagógusai, tanulói és a helyi lakosok a Hatrác-patak partján, a nemzeti összetartozás emlékműve mellett gyűltek össze. A megjelenteket elsőként Szanyi Éva, a Nagydobronyi Magyar Ház igazgatónője köszöntötte és bemutatta a vendégeket: Papp Ferencet és Szepesi Károlyt, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzuljait, Kolozsy Andrást, az Ungi Református Egyházmegye esperesét, nagydobronyi lelkészt, Kulin Zoltánt, a KMKSZ alelnökét, Balogh Líviát, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének (UKSZ) elnökét, megyei képviselőt, Őrhidi Lászlót, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének tiszteletbeli elnökét.

– Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az zárva örökre. Le kell vonnunk a tanulságot, szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk. A mi igazságunk: a mi erőnk. Az lesz a miénk, amit ki tudunk küzdeni magunknak” – Koós Károly Kiáltó szó című írásának soraival kezdte beszédét Varga Sándor pedagógus és hozzátette: a magyar nemzet határon belül és kívül e gondolatmenet jegyében kezdett élni, dolgozni.

– Ha az eltelt több mint 100 év tanulságait le akarjuk vonni, akkor látnunk kell, hogy sok erőfeszítés, kemény munka, nagy áldozatokkal járó küzdelmek tartották meg a magyar nemzetet.

A felelősen tervező politikai gondolkodók ráébredtek arra, hogy a határok feletti nemzetegyesítés az egyetlen észszerű, járható út egy békésebb, fejlődést és virágzást hozó nemzeti jólét felé. Így született meg 2010-ben a nemzeti összetartozás napja – mondta és kitért arra, hogy a magyar nemzet egysége történelmi, nyelvi, szellemi és kulturális értelemben egyaránt fontosabb, mint a szétszakítottság múltba merengő gondolata, érzése.

– Magyarország a rendszerváltás után egyre jelentősebb támogatást nyújt a határon túli nemzetrészeknek. Számos társadalmi és civil kezdeményezés, program célja, hogy a Kárpát-medence magyarsága szorosabbra fűzze kapcsolatait. Határon túliak és anyaországiak jobban megismerjék egymást, ezáltal a korábbi évtizedek szellemi, nemzetpolitikai károkozása fokozatosan feledésbe merüljön. Műveltség, tájékozottság, nyitottság, megértés és elfogadás kell ehhez egyéni szinten, valamint kölcsönös tisztelet társadalmi szinten – emelte ki, majd Wass Albert Intelem című versével zárta beszédét.

Virág Benedek Békesség-óhajtás című versét Bara Sándor, a Nagydobronyi Líceum diákja (felkészítő tanár Katona Mironova Berta) szavalta el. „Szállj le! s vigasztald meg az árvaságot, / Béke, mennyeknek koronás leánya! / Haj! sok országok szava kér, jelenj meg / Már valahára” – mondta ki a költő szavaival oly sok ember vágyát.

Ezt követően a Nagydobronyi Líceum énekkarának előadásában Csézy Ez az otthonunk című dala csendült fel.

A történelmi egyházak nevében Kolozsy András esperes, nagydobronyi református lelkész kért áldást az egybegyűltekre, a magyarságra.

Az eseményt koszorúzás zárta, amelyen a helyi intézmények és érdekvédelmi szervezetek, valamint Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviselői rótták le tiszteletüket a világ négy égtája felé szakított magyarságot szimbolizáló emlékműnél, a tetején az összetartást jelképező gránitgömbbel, amelyet a nagydobronyi ifj. Hidi Endre alkotott.

A rendezvény után Balogh Lívia így fogalmazott:

– Ma a nemzet magyarsága emlékezik. Mindenhol, nemcsak a Kárpát-medencében, nemcsak az anyaországban, de a diaszpórában is. Emlékezik egy 106 évvel ezelőtt történt eseményre, amely mai napig befolyásolja a magyar nemzet életét, nemcsak azokét, akik az ország határain belül élnek, hanem azét az 5 millióét is, akik főként az ország határain kívül töltik az életüket. De 2010 óta ezt a nemzeti gyásznapot a nemzeti összetartozás napjává tette a magyar kormány, hiszen valóban egyfajta csodája ez a Kárpát-medencének, hogy az a nemzet, amelyet több mint 100 évvel ezelőtt gyakorlatilag a nagyhatalmak halálra ítéltek, ma is itt van, él, Kárpátalján is!

Rengeteg olyan pozitív eredmény született az elmúlt években, amelyek sora azon dolgozik, hogy a magyar nemzetet összekovácsolja, hiszen a korábban eltelt évtizedek nem tettek jót a nemzettudatnak. Ha csak a Határtalanul programra gondolunk, amely anyaországi gyermekek határon túlra való kiutaztatását célozza, de gondolhatunk a Cserkészszövetség kezdeményezésére is, amely 6 évvel ezelőtt indult a nemzeti összetartozás tüze megnevezés alatt, és ma már a világ 35 országában több mint 500 településén gyúlnak majd este tüzek. Ez is szimbolikus, mert ezek a tüzek egy-egy közösség erejét, lelkét és a nemzet összetartozását jelentik, bárhol éljenek New Yorktól Kanadáig, Nagydobronytól Kolozsvárig – mindenhol őrtüzek gyúlnak, hiszen ezek valóban a mi hitünkből épülő nemzeti lángok.

És mégis azt gondolom, hogy ennek a nemzetnek még mindig van mit tennie. Mindaddig, amíg egyetlen ember is úgy érzi, hogy a kárpátaljai magyar ukrán, egy vajdasági magyar szerb, vagy egy erdélyi magyar román, addig van mit tenni, elsősorban a közoktatásban. Össze kell forrasztanunk azokat a szálakat, amelyeket a történelem megpróbált szétválasztani. Ez nem lehetetlen, csak mindanyiunknak részt kell benne venni – zárta gondolatait a KMKSZ UKSZ elnök asszonya.

Este a nagydobronyiak – számos más kárpátaljai településhez hasonlóan – csatlakoztak a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség felhívásához és a Magyar Ház udvarán meggyújtották összetartozásunk tüzét.

Rehó Viktória