Kárpátaljai Tehetségnap tizenötödször

2026. június 9., 16:53

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem átriumában tartotta meg hagyományos tanévzáró rendezvényét, a Kárpátaljai Tehetségnapot a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány. A június 6-án megvalósult esemény nem csupán a diákok egész éves munkáját koronázta meg, hanem az alapítvány fennállásának tizenötödik évfordulóját is méltatta.

A Magyarország Kormánya, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával létrejött eseményen a helyi oktatási, kulturális és diplomáciai élet számos jeles képviselője tiszteletét tette. Köszöntőt mondott Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja, valamint Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke is.

Az elnök asszony felidézte a kárpátaljai tehetséggondozás kihívásokkal teli, ám annál sikeresebb mérföldköveit. Visszaemlékezésében rávilágított, hogy a kezdetekkor a legfőbb cél az esélyegyenlőség megteremtése volt, hiszen a tantárgyi vetélkedők feladatai akkoriban kizárólag orosz nyelven voltak elérhetőek. Ebből az alapgondolatból nőtték ki magukat a KMPSZ nyári táborai, majd később maga az egyetem is. A magyar állam támogatásával felépült rendszer ma már páratlan lehetőségeket nyújt: 15 regionális tehetségpont működik Kárpátalján, biztosítva, hogy minden diák 30 kilométeres körzeten belül hozzáférjen a hétvégi fejlesztő foglalkozásokhoz.

„Úgy gondoltuk 15 évvel ezelőtt, hogy a tehetséggondozásra nagyobb figyelmet kell fordítani. Nem elég, hogy valaki tehetséges, azt művelni is kell, ki kell belőle hozni a legjobbat. A tantárgyi vetélkedők azt jelentik, hogy megtaláljuk azokat, akikkel érdemes foglalkozni, de ezt tovább kell vinni” – hangsúlyozta Orosz Ildikó.

Ezután Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója ismertette az alapítvány mögött álló sűrű esztendő mérlegét. Értékelőjében részletesen kitért 2025/2026-os tanév legfontosabb eredményeire.

A jubileumi alkalom remek lehetőséget teremtett arra, hogy köszönetet mondjanak a tehetséggondozásban részt vevő szakembereknek. Az alapítvány 15 éves fennállása alkalmából számos intézményvezető, koordinátor és szakreferens vehetett át elismerő oklevelet áldozatos munkájáért.

A diákok kitartó fáradozását is gazdagon jutalmazták. A tehetségnapon ünnepélyesen átadták a Talentum Tallérokat és a különböző szakkollégiumi, illetve támogatói ösztöndíjakat.

Az Ady Endre-, Szent Imre-, Zrínyi Ilona- és Kölcsey Ferenc-ösztöndíjakat, valamint a diplomahonosítási támogatásokat olyan fiatalok érdemelték ki, akik a kimagasló tanulmányi előmenetel mellett a közösségi életben is példamutató, aktív szerepet vállaltak.

Az oklevelek átadását színes kulturális blokk kísérte, ahol a ZeneVarázslat képzés és a Szól a Fülemüle! – Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató díjazottjai léptek színpadra. A komolyzenei blokkban Bobály Sámuel és Seres Leila ének-gitár kettőse, Molnár Iringó és dr. Várnagy Andrea zongoraduója, valamint Dudics Volodimir, Kláriková Zsófia és Bíró Ágnes hangszeres játéka mutatkozott be. A népi kultúrát a péterfalvai Reménység, a beregszászi Rezeda néptáncegyüttes, illetve a Tulipán Tanoda harmonikásai, a Guti Csibészek képviselték elismerésre méltó produkciókkal.

Az ünnepség a hagyományokhoz híven a nagy értékű könyvcsomagok kiosztásával, majd az évfordulós ünnepi torta felvágásával és közös elfogyasztásával zárult.

KV