Második alkalommal rendezték meg a TehetségPaletta kárpátaljai szemléjét

2026. június 12., 08:45

Június 10-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen rendezték meg a TehetségPaletta Program kárpátaljai területi bemutatóját. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet és a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) együttműködésében megvalósuló kezdeményezés második alkalommal nyújtott bemutatkozási, szakmai fejlődési és kapcsolatépítési lehetőséget vidékünk alkotóközösségei és fiatal tehetségei számára. A szemlén idén 14 előadó és alkotó mutatkozott be a közönség előtt.

A rendezvény kezdetén a szervezők nevében Bursza Krisztina köszöntötte a megjelenteket, majd Zalai Mihály, a Nemzeti Művelődési Intézet kiemelt programok igazgatója mondott köszöntőt.

„Egyenként más és más mennyiségű és minőségű talentumokat kapunk, de nem ez a fontos, hanem sokkal inkább az, hogy önmagunkhoz képest mit kezdünk a kapott tehetséggel, hogyan fejlesztjük, kamatoztatjuk, bontjuk ki a magunkban szunnyadó lehetőségeket" – fogalmazott az igazgató.

Örömmel számolt be arról is, hogy a program iránt évről évre nő az érdeklődés. Mint elmondta, 2026-ban már 1329 érvényes jelentkezés érkezett, köztük több mint száz a külhoni magyar közösségekből, így Felvidékről, Erdélyből, a Délvidékről és vidékünkről is.

„Nem először járok Beregszászon, tudom, hogy itt talán Kárpát-medencei szinten is a legnehezebb körülmények között kell megteremteni a művelődés lehetőségét" – mondta, hozzátéve, hogy tapasztalatai szerint éppen ez az, ami különös erőt ad az itteni közösségeknek.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és a PCS elnöke is üdvözölte a jelenlévőket.

„Csak az a nép érezheti meg a másik nép lelkét és kultúráját, aki a sajátját ismeri” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a TehetségPaletta éppen ezt a célt szolgálja, hiszen a résztvevők a magyar népi kultúra értékeiből merítve mutatják be tudásukat.

„Ma a magyar néplélekben elmélyülve adjátok elő mindazokat a táncokat, dalokat vagy jeleneteket, amelyeket a múlt őrzött meg számunkra azzal a céllal, hogy továbbadhassuk másoknak” – hangsúlyozta.

A délután folyamán 14 produkció mutatkozott be a tánc, a képzőművészet, valamint a népzene és népdal kategóriákban. A fellépők között szerepeltek a Princess Balett- és Táncstúdió növendékei, akik több koreográfiával is színpadra léptek. Az együttes Szász Krisztina vezetésével működik, és az évek során számos hazai és nemzetközi versenyen ért el sikereket.

A képzőművészet kategóriában Kutasi Csaba festő, grafikus alkotásait ismerhette meg a közönség.

A népzenei hagyományokat a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola kisgejőci helyszínén működő Tulipán Énekegyüttes képviselte, akik rimóci népdalokat adtak elő. Nagy sikert aratott a KMKSZ Csapi Nyugdíjasklubjának hagyományőrző összeállítása is, amely a fonó, a fosztó és a csűrdöngölő világát idézte meg.

Az előadásokat két szakmailag elismert mentor kísérte figyelemmel: Szilágyi László táncoktató, táncházvezető, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem docense, valamint Ivaskovics József Magyar Örökség díjas zenetanár, karvezető és zeneszerző, a Credo verséneklő együttes vezetője.

A produkciók lezárultával a szakmai mentorok részletesen elemezték a látottakat, kiemelve az előadások erősségeit, valamint hasznos tanácsokkal segítve a résztvevők további fejlődését. A szemle valamennyi fellépője emléklapban és oklevélben részesült, amelyeket Orosz Ildikó és Zalai Mihály nyújtott át.

Arra is fény derült, kik képviselhetik Kárpátalját a TehetségPaletta Kárpát-medencei döntőjén. A zsűri döntése alapján a kisgejőci Tulipán Énekegyüttes, valamint a Princess Balett- és Táncstúdió Pókocskák című koreográfiája kapott meghívást a program záróeseményére, amelyet 2026. október 17–18-án rendeznek meg Kecskeméten.

Kun Viktória