Körvonalazódik az új uniós csatlakozási folyamat
Marta Kosnak, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosának szerepe kulcsfontosságú Ukrajna számára, mivel ő a felelős az EU bővítéséért. És bár az új országok csatlakozásában az Európai Unióhoz a végső szó mindig a tagállamoké, az EB technikai szerepét ebben a folyamatban nehéz túlbecsülni. Kos múlt heti ukrajnai látogatására röviddel azután került sor, hogy az EU-ban nyílt vita kezdődött Ukrajna és a többi tagjelölt ország lehetséges útjairól a tagság felé. Kijevben a biztos többször és többféle megfogalmazásban adta értésre: az EU-ban egyre nő a bizonyosság, ami Ukrajnának a tagsághoz vezető útját illeti – derül ki a Jevropejszka Pravda (JP) összeállításából.
Újságírókkal találkozva Kos felvázolta Ukrajna további európai uniós integrációjának három megközelítését, és kifejtette, már körvonalazódik, hogy a folyamat melyik irányba halad majd. Az elképzelés az, hogy Ukrajna, illetve a többi tagjelölt ország fokozatosan szerezzék meg azokat az előnyöket és kiváltságokat, amelyekkel csak a tagállamok rendelkeznek, vagyis még mielőtt hivatalosan csatlakoznának az EU-hoz.

Brüsszelben már nevet is adtak az elképzelésnek: „accelerated gradual integration” (gyorsított fokozatos integráció). Bár ezt a formátumot hivatalosan még nem hagyták jóvá, s részletei továbbra sem ismertek, Marta Kos látogatása során azt bizonygatta, hogy a bővítéshez való hozzáállás változása gyakorlatilag eldöntött kérdés.
Bár az EU-hoz való csatlakozás új rendszere még formálódik, néhány eleme már ismert. Először is, az integráció fokozatos lesz; másodszor, a reformoktól függ majd.
Az Ukrajna csatlakozási felkészültségének értékelésére szolgáló fő mutatók az úgynevezett alapvető reformok lesznek, köztük a jogállamiságot, a korrupció elleni küzdelmet, az emberi jogokat, a demokratikus intézményeket stb. érintők.
„Minél nagyobb előrelépést tesz Ukrajna az alapvető kérdésekben, annál több lehetőség nyílik az integráció elmélyítésére már a csatlakozás előtt, és annál hamarabb válnak majd családunk részévé” – magyarázta a biztos.
Marta Kos szerint rendkívül fontos elkerülni a reformoktól való visszalépésre utaló jeleket, különösen a korrupció elleni küzdelem, az igazságszolgáltatás és a kulcsfontosságú intézmények függetlensége terén.
Kijevben a biztos felszólította az ukrán parlament képviselőit, hogy hagyják jóvá az „európai integrációs” törvényeket. Marta Kos többek között arra buzdította a honatyákat, hogy tegyék félre az elvárásaikat, és szavazzanak a bírák feddhetetlenségi nyilatkozatairól szóló 13165-2. számú törvényjavaslatra. Az európai biztos ráhatása megtette a magáét: parlament már másnap jóváhagyta a 13165-2. számú törvényjavaslatot.
Az eset ugyanakkor jól szemléltette, hol a gond, mutat rá a JP. Az elfogadott törvény valószínűleg lehetővé teszi a visszatartott európai források egy részének felszabadítását, de nem segíti Ukrajnát a valódi reform végrehajtásában, amelynek érdekében az EU ezt a kritériumot meghatározta. A törvény jóváhagyott változata ugyanis még az úgynevezett „Kacska–Kos-terv” követelményeinek is ellentmond a JP szerint, és ezzel Brüsszelben is tisztában vannak.
(szcs/eurointegration.com.ua)


