EU-csatlakozás: Sztefancsuk szerint módosítani kell az Alkotmányt
A jövőbeni EU-csatlakozás miatt Ukrajnának felül kell vizsgálnia az Alkotmány számos rendelkezését, és az állami hatáskörök egy részét közvetlenül az EU szerveire kell átruháznia – jelentette ki egy televíziós műsorban Ruszlan Sztefancsuk, a Legfelső Tanács elnöke, akit a korrespondent.net idéz június 29-én, hétfőn.
Jelezte, hogy Ukrajnának számos rendelkezést felül kell vizsgálnia annak érdekében, hogy jogszabályait összehangolja a jövőbeli EU-tagsággal. Hozzátette, más tagjelölt országok is így tettek.

„Az Európai Unióhoz való csatlakozáskor meg kell értenünk, hogy bizonyos számú hatáskört átruházunk a szerveire. Ezért ennek Ukrajna Alkotmányában is szerepelnie kell” – mondta.
Sztefancsuk arról beszélt, hogy a háború után Ukrajnának számos, a nemzetbiztonsági és védelmi rendszerrel, a fegyveres erőknek az államban betöltött szerepével, valamint a polgárok jogainak és szabadságainak garanciáival kapcsolatos kérdést is újra kell gondolnia.
Szerinte az alaptörvény jövőbeli módosításainak széles körű nyilvános vita tárgyát kell képezniük.
„Úgy látom, hogy ezek olyan általános ecsetvonások, amelyeket a hadiállapot megszűnése után az ukrán társadalomban nagyon komolyan meg kell vitatni, és talán a közeljövőben be is fognak épülni Ukrajna Alkotmányába” – fogalmazott a Legfelső Tanács elnöke.
A korrespondent.net emlékeztet, korábban Tarasz Kacska, az európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy Ukrajnának körülbelül két évre lehet szüksége ahhoz, hogy teljesítse az EU-val folytatott tárgyalások köztes és végső kritériumait (az úgynevezett „referenciapontokat”).
(korrespondent.net/Kárpátalja)


