Bloomberg: Évekbe telhet a Patriot rakéták ukrajnai gyártásának megvalósítása
Bár Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy engedélyezi Ukrajnának saját Patriot rakéták gyártását, az ilyen gyártás megvalósítása éveket vehet igénybe. A nyugati média szerint Ukrajna kihívásokkal nézhet szembe, ami az ellátási láncokat és a gyártási technológiákat illeti – írja az Ukrajinszjka Pravda a Bloomberg cikkét ismertetve július 9-én, csütörtökön.
Az írás szerint a Lockheed Martin Corp. Patriot rakétáinak nagybani gyártása nehéz feladat lesz. Hogy mennyire nehéz, az attól függ, hogy milyen típusú rakétákat fog gyártani az új üzem.
Például a PAC-3 modell, amely képes ballisztikus rakéták lelövésére, és amelynek darabja körülbelül 5 millió dollárba kerül, a világ egyik legfejlettebb légvédelmi rendszere, melyet jelenleg csak az Egyesült Államokban és Japánban gyártanak.
Becca Wasser, a hírügynökség védelmi osztályának vezetője kijelentette, hogy „egy Patriot rakéta legyártása évekig tart, ami azt jelenti, hogy ezen rakéták ukrajnai gyártása nem fog megtörténni a szükséges rövid időn belül”.
Azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok szigorú felügyeletet gyakorol a technológiái felett, és ez szintén befolyásolhatja a gyártás gyorsaságát.
A folyamatban lévő gyártás ellátási láncai már most is nyomás alatt állnak, egy új gyártósor megnyitásához pedig speciális felszerelésre és a személyzet kiképzésére is szükség van.
(pravda.com.ua/Kárpátalja)



