A tartásdíj összegének módosításáról

2026. július 14., 14:14 , 1320. szám

 „A tartásdíjat, amit a férjem a volt feleségének fizet, még akkor szabták ki, amikor a régi munkahelyén dolgozott és többet keresett. Később a munkahelye megszűnt, és ő nem tudta tovább fizetni a tartásdíjat, hiszen az új családját is el kellett tartania. Egy idő után megjelent a végrehajtó, és tovább vonta a férjem számlájáról ugyanazt a 7457 hrivnyát, amelyet azelőtt a munkahelyén kapott fizetése után fizetett, pedig már rég nem dolgozott ott, alkalmi munkákból élt. A férjem kérte a végrehajtót, hogy számítsa újra a tartásdíjat annak alapján, amennyit most keres, de azt mondták neki, hogy ez nem lehetséges. Az a kérdésem, hogy le lehet-e állítani a korábbi tartásdíj fizetését, újra lehet-e számítani a tartásdíjat az új keresetnek megfelelően, s ha igen, hogyan?”

– Lehet kérni a tartásdíj újraszámítását, de sok függ attól, hogy eredetileg milyen formában határozták meg annak összegét, és miként szerepel a végrehajtási végzésben/határozatban.

Ha a tartásdíjat jövedelemarányosan, például a bér 1/4, 1/3 stb. részében állapították meg, a végrehajtónak nem szabad továbbra is ugyanazt az összeget behajtania, miután a férje állása megszűnt, és többé nincs hozzá elégséges jövedelme. A Családi törvénykönyv (Сімейний кодекс України – a továbbiakban: Cstk.) 195. cikkelyének 1. pontja szerint a keresetarányosan megállapított tartásdíj utáni tartozást a fizető fél által az adott időszakban kapott tényleges jövedelem alapján kell meghatározni. Ilyenkor érdemes a korábbi munkahelyről kérni egy igazolást a végrehajtó számára arról, hogy a korábbi bér – amelynek alapján a tartásdíjat eredetileg kiszámították – folyósítása részükről megszűnt.

Ha az adós egy bizonyos ideig nem dolgozott, és nem volt (hivatalos) jövedelme, akkor a Cstk. 195. cikkelyének 2. pontja szerint a tartozást nem a régi fizetéséből, hanem a munkavállalóknak az adott régióra megállapított átlagkeresete alapján kell meghatározni. Vagyis adott esetben az „újraszámítás” nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kell fizetni a munka nélkül töltött hónapokért vagy azért az időszakért, amely után az adós nem tud hivatalos keresetet felmutatni. (Az esetleges borítékba kapott fizetés a végrehajtó számára nem létező jövedelem.)

Amennyiben a végrehajtó nem hajlandó újraszámítani a tartásdíj összegét, eljárása ellen fellebbezni/panasszal élni annál a bírónál lehet, aki a végrehajtónak a végrehajtási végzést/határozatot kiadta.

De ha a bírósági határozat vagy bírósági végzés a tartásdíjat nem a jövedelem egy bizonyos százalékában, hanem fix összegben – például konkrétan 7457 hrivnyában – állapítja meg, a végrehajtó nem csökkentheti önállóan ezt az összeget. Ebben az esetben egyenesen a bírósághoz kell fordulni, kérve a Cstk. 192. cikkelyének első része alapján a tartásdíj összegének megváltoztatását, hivatkozással arra, hogy változott a tartásdíjfizetésre kötelezett fél vagyoni és/vagy családi helyzete.

Ehhez a férjének vagy az ügyvédjének keresetet kell benyújtania a bíróságon. A keresethez csatolni szükséges az igazolást a férj előző munkahelyéről (arról, hogy részükről megszűnt a bérfolyósítás). Szükség lesz egy, a jelenlegi jövedelmet alátámasztó dokumentumra is – lehetőség szerint. (Jövedelem hiányában a bíró esetleg vizsgálni kezdheti, hogy a fizetésre kötelezett személy mely ingó vagy ingatlan vagyontárgyából lehetne fedezni a tartásdíjat.

Ha a per közben a végrehajtó továbbra is behajtja az eredetileg megállapított tartásdíjat, eljárása ellen fellebbezni lehet annál a bírónál, aki a végrehajtó számára a végrehajtási végzést/határozatot kiadta. Érdemes kérni a végrehajtótól egy kimutatást azokról a hónapokról, amelyekért levonta a tartásdíj eredeti összegét annak ellenére, hogy az ezt megalapozó bér folyósítása megszűnt.

A végrehajtási eljárásról szóló törvény (Закон України «Про виконавче провадження») 71. cikkelyének 8. pontja kimondja, hogy a tartásdíjfizetés utáni tartozás összegével kapcsolatos vitákban a bíróság hivatott dönteni. Ugyanezen törvény 74. cikkelyének 1. pontja azt is megállapítja, hogy panasszal élni, fellebbezni a végrehajtó tevékenységével vagy tétlenségével kapcsolatos kérdésekben azon a bíróságon lehet, amely a végrehajtási dokumentumot kiadta.

Panasszal élni tíz napon belül lehet attól a naptól számítva, amelyen a fizetésre kötelezett megtudta vagy meg kellett tudnia, hogy sérültek a jogai. (Lásd a Polgári perrendtartási törvénykönyv – Цивільний процесуальний кодекс України – 449. cikkelye 1. pontjának a) alpontját!) Indokolt esetben a bíróság meghosszabbíthatja a panasztételi határidőt.

Összefoglalva: ha a 7457 hrivnya nem a tartásdíj konkrét összege, hanem az az összeg, amelyet a végrehajtó maga számított ki az előző munkahelyen a férjének folyósított bér alapján, akkor megalapozottan kérhető a végrehajtótól a fizetendő összeg átszámítása az aktuális jövedelemnek (vagy annak hiányának) megfelelően. Ha viszont a 7457 hrivnya fix összeg, irány a bíróság, amelytől kérni kell a tartásdíj csökkentését.

hk