Diadal Nándorfehérvárnál

A csata, mely után 65 évig nem merte nagy erőkkel megtámadni Magyarországot a török

III. Callixtus pápa az 1456-os, Magyarország elleni török hadjárat megindulása után arra hívta fel Európa összes keresztényét, hogy a reggeli és az esti harangszó között délben is kondítsák meg a harangokat, és imádkozzanak a hadjáratot feltartóztatni akaró keresztény sereg győzelméért. Ám a felhívás sok helyre már a nándorfehérvári diadal hírével együtt érkezett meg, így a déli harangszó a győzelemért való hálaadásként épült be a köztudatba.

A pápa és egész Európa nem ok nélkül félt az 1456-os oszmán hadjárattól. II. (Hódító) Mehmed szultán Konstantinápoly 1453-ban bekövetkezett és a keresztény világot sokkoló elfoglalása után úgy vélte, a Boszporusz-parti császárváros bevételével őrá szállt a Keletrómai Birodalom öröksége, és célul tűzte ki az egykori Nyugatrómai Birodalom, a nyugati kereszténység fővárosának, Rómának az elfoglalását is. Itália és benne Róma felé vezető útján azonban gátként állt Magyarország, hazánk és az egész középkori Európa egyik legzseniálisabb hadvezérével, Hunyadi Jánossal, valamint a még Luxemburgi Zsigmond királyunk által kiépített déli végvárrendszerrel s annak legfőbb bástyájával, Nándorfehérvárral, Magyarország kulcsával.

A Száva dunai torkolatánál, a két folyó déli partján fekvő, tornyokkal, bástyákkal megerősített falakkal védett várost és a fölé magasodó sziklás hegyen álló tornyos, bástyás, erős fellegvárat Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály várkapitány védte 5000–7000 végvári vitézével, akikre hatalmas erőpróba hárult, amikor 1456. július 4-én II. Mehmed 60–70 ezer fős hadseregével megkezdte a város ostromát, s tevékkel vontatott roppant ostromágyúival töretni kezdte a falakat. Szilágyi és vitézei derekasan állták a sarat, ám a lövegekből kilőtt mázsás kőgolyók egy idő múltán már több helyütt megrendítették, máshol pedig le is döntötték a városfalat. A védők töltéseket, kőből, fából rögtönzött védőműveket emeltek a lerombolt falak pótlására, ám az ágyúlövedékek azokat is hamarosan lerombolták, és várható volt a döntő török roham elközeledte. Természetesen Hunyadi nem tétlenkedett: országos főkapitányként saját bandériumaiból, illetve felfogadott zsoldosokból összegyűjtött egy 10-12 ezer fős felmentő sereget. Amellett a pápa által meghirdetett keresztes háború révén külföldről is érkezett egy kisebb erősítés. Giovanni Capistrano – magyarosan: Kapisztrán János – olasz ferences rendi szerzetes, valamint a magyar papok szavára pedig összegyűlt egy 30-35 ezer fős keresztes had, zömmel a közvetlenül fenyegetett Délvidék falvaiból, mezővárosaiból. A törökök azonban a Száva dunai torkolatánál összeláncolt gályákból álló zárlatot alakítottak ki, megakadályozandó, hogy Hunyadi és a keresztesek átkelhessenek a Dunán. Így a felmentő seregnek előbb ezt a zárlatot kellett megsemmisítenie.

Hunyadi sebtében felállított egy naszádokból, dereglyékből, csónakokból, sajkákból álló hadiflottát. A járművek falait palánkkal erősítette meg, puskásokkal, kis kaliberű ágyúkat kezelő tüzérekkel, kőhajító gépekkel és kezelőikkel szerelte fel a gyalogosokat is hordó úszó alkalmatosságokat, és július 14-én támadást indított az oszmán gályák ellen. Puska- és ágyúgolyók, a kőhajító gépekkel kilőtt kövek záporoztak Mehmed hajóira, majd a gyalogosok felkúsztak a gályákra, és közelharcba bocsátkoztak az ellenséggel, míg mások a hajók vízvonal alatti részét igyekeztek kivésni. Öt hosszú órán át dúlt a mindkét fél részéről rengeteg áldozattal járó heves folyami csata, miközben a nándorfehérvári hadikikötőből is odaeveztek a magyar sajkák, naszádok, bekapcsolódva a küzdelembe, s nehéz harc árán megsemmisítették a török hajózárat. Akadálytalanul kelhettek most már át az ostromlott városba Hunyadi csapatai, illetve a keresztesek, friss kezek emeltek torlaszokat, tömtek be ágyúgolyók ütötte réseket, ám az oszmán ostromágyúk az újonnan emelt védőműveket is lerombolták, s elszánt török csapatok kezdték rohamozni a várfalak réseit. A védők mindegyiket visszaverték, ám július 21-én hajnalban megindult az általános roham.

A védők megvetették lábukat a falakon, az omladékokon, s eleinte vissza-visszavetették a támadó oszmánokat, ám a muzulmánok túlereje végül lenyomta őket a falakról. Hunyadi és Szilágyi vitézei, illetve a keresztesek azonban a város utcáin is folytatták az élet-halál harcot. Újra és újra visszanyomták az ostromlókat, ám azok, ha rakásra hulltak is, erősítéseik révén folytatták támadásaikat a keresztények ellen, akiknek a sorait viszont a Duna északi partjáról még mindig érkező keresztesek töltötték fel. A túlerő azonban végül érvényesült, s mire beesteledett, a törökök által felgyújtott házak lángjától megvilágított utcákon keresztül felnyomták a védőket a fellegvárba. Beköszöntött az éjszaka, a muszlimok viszont mégis belevágtak a fellegvár ostromába. Egyes törökök már kitűzték az oszmán zászlókat a falakra, de azokat velük együtt a mélybe vetették, s ekkor halt hősi halált a török zászlótartót magával együtt a falról levető Dugovics Titusz is. Az alázuhogó nyílvesszők, puska- és ágyúgolyók, kőhajító gépek kövei egyre záporoztak az ostromlókra, a falakon kézi fegyverekkel harcoló gyalogosok is hősiesen küzdöttek, és a védők ellenállásán megtört az oszmán áradat. Majd hajnaltájt kinyílt a várkapu: Hunyadi vitézeivel együtt kitört, s ellenállhatatlan rohamot indított a kifárasztott törökök ellen. Mire megvirradt, egyetlen élő muzulmán katona sem maradt a városban. Ekkor már július 22-ét mutatta a naptár, a délutáni órákig azonban pihentek a harcoló felek. Ekkor történt, hogy a keresztesek megtámadták az ázsiai török csapatok Száva menti táborát. II. Mehmed lovasságot és janicsárokat vezényelt ellenük, akik elvágták őket Nándorfehérvártól. Már úgy látszott, menthetetlenek, amikor Hunyadi a csapataival kitört a városból, s egyrészt oldalba kapta a keresztesek ellen vezényelt egységeket, másrészt megrohamozta a szinte teljesen védtelenül hagyott ostromlövegeket, s azokat az oszmán tábor ellen fordította. A keresztesek így át tudtak törni Nándorfehérvár felé, a lövegek körül pedig óriási harc bontakozott ki. A szultán mindenképpen vissza akarta szerezni ágyúit, ám a magyarok szüntelenül tüzeltek, illetve kézi fegyvereikkel is ritkították a törökök sorait. Még a janicsárok parancsnoka és az európai török sereg vezére is elesett, sőt II. Mehmedet is megsebesítette egy lándzsa, s a pasák mentették ki a tűzvonalból. Közben esteledni kezdett, Hunyadi beverette az ágyúk gyújtólyukait, hogy használhatatlanokká tegye a lövegeket, és visszahúzódott a várba. Az óriási veszteségek miatt az oszmán sereg az éjszaka leple alatt gyorsan visszavonult, odahagyva ágyúit, egyéb ostromszereit, még a poggyászos kocsikat is. Hunyadi pedig támadó hadjáratot tervezett az ostromlövegeitől, megannyi más fegyverétől megfosztott, hatalmas élőerő-veszteséget és pszichikai sokkot elszenvedett török ellen, ám a keresztesek táborában kitört pestisjárvány őt is elragadta. Noha hadjárata sikerrel kecsegtetett, Szerbiából és Havasalföldből vazallus államokat, pufferzónát alakíthatott volna ki, s V. László 1458-as váratlan halála után akár nemzeti királlyá is választhatták volna a törökverő hőst. Kisebbik fiából, Mátyásból azonban így is egyik legnagyobb uralkodónk lett. Az oszmánok pedig 65 évig, Nándorfehérvár 1521-es bevételéig nem merték nagy erőkkel megtámadni hazánkat.

Lajos Mihály