Robbanás Koblevénél: sérültekről és egy halálos áldozatról számoltak be
Robbanás történt pénteken a Fekete-tengeren Kobleve falu közelében. Egy férfi életét vesztette – jelentette a korrespondent.net Heorhij Resetilovra, a Mikolajiv Megyei Katonai Közigazgatás vezetőjére hivatkozva augusztus 7-én.
„A 45 éves férfi, aki a vízben volt, a robbanásveszélyes tárgy detonációja következtében életét vesztette, a két nő pedig, aki abban a pillanatban a parton tartózkodott, megsérült” – írta Telegram-csatornáján a tisztviselő.
Resetilov hozzátette, a 47 éves nőt a helyszínen látták el az orvosok, a 63 éves nőt pedig közepesen súlyos állapotban kórházba szállították.
A tisztviselő szerint a tragédia elkerülhető lett volna, hiszen „a terület el volt kerítve, és meg volt jelölve aknaveszélyre figyelmeztető jelzésekkel”.
„Mikolajiv megyében tilos a tengerben fürödni. Ez nem formalitás: a vízben tartózkodás rendkívül veszélyes” – tette hozzá Resetilov.
A portál emlékeztet, tavaly felrobbant egy tengeri akna Koblevénél a part közelében. Akkor senki nem sérült meg. A detonációt egy vadállat okozta.
(korrespondent.net/Kárpátalja)



