Az első bécsi döntés és Gát, avagy a gáti „csata”
Az 1938. november 2-án aláírt első bécsi döntés értelmében Magyarország visszakapta Kárpátalja alföldi, zömmel magyarok lakta területét. A honvédek beregszászi bevonulása november 9-én történt meg, másnap reggel pedig megindultak Munkács felé. Gátra 11 órakor jutottak, ahol euforikus fogadtatásban részesültek: a helyiek óriási diadalkaput emeltek, melyen a következő állt: „Hittünk, bíztunk, nem csalódtunk, Isten áldja a magyar nemzetet!”
A falu apraja-nagyja az utcára vonult és könnyes szemmel, virágesővel fogadta a bevonulókat. Az örömteli gátiak még díszküldöttséget is felállítottak: lovukat szőrén vagy heveder nélküli pokrócon megülő magyar ruhás legényeket menesztettek a honvédek elé. „Igazi lovas fajta ez az itteni, huszárnak való” – olvashatjuk az egyik beszámolóban.
A bevonuló katonák hamarosan odébbálltak, a történet pedig, azt hihetnénk, itt véget ér. Az első bécsi döntéshez köthető azonban a falu történetének egyik érdekes, bár mára elfeledett eseménye, a gáti „csata”. Még aznap este nyolc órakor néhány újságíró Munkácsról Beregszász felé utazott. Ahogy Gát határához értek, a Veres-kocsmánál kétségbeesett gyerekek fogadták őket, mondván „nagy verekedés van, megtámadtak”. Hamarosan pedig kerti szerszámokkal felfegyverzett férfiakkal találkoztak, akik elmagyarázták, hogy háromnegyed nyolc körül máig tisztázatlan módon az a hír terjedt el, hogy ellenséges partizánok támadtak a falu határán állomásozó magyar honvédekre, akik közül ketten már meg is haltak. Felbolydult hát az egész falu: megkongatták a templomharangot és hadat verbuváltak az ellenség elpusztítására. Az egyik beszámoló szerint még néhány gáti leány is vasvillát ragadott a honvédek védelmében. A falu népe azonban nem számolt azzal, hogy Gát környékén ekkor nem állomásozott egyetlen honvéd sem, így az állítólagos partizánoknak igen nehéz lett volna megtámadniuk őket. Miután az újságírók elmagyarázták, hogy rémhírről van szó, félredobták „fegyvereiket” és magyarázkodni kezdtek: „Mi csak annyit hallottunk, hogy katonáinkat baj érte. Nem gondolkodtunk azon, ki az ellenség, mi az ellenség, azt a fegyvert kaptuk fel, ami éppen a kezünk ügyébe esett.”
Így zajlott hát a gáti csata, melyben harci cselekmény kevés, de bátorság és hazaszeretet annál több volt.
Harsányi-Horváth Milán
